A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

NagySzínpad Döntő: a Bohemian Betyars és a diadal képlete

2016. május 16., 8:13

Talán még életében nem volt ennyire közönségére utalva a NagySzínPad döntőjébe jutó három együttes, mint most a fináléban. A Bohemian Betyars jött, látott és megütötte a főnyereményt, azonban Bagossy tesvérek zenekara és a Run Over Dogs is levonhatta a maga tanulságait szombat este az Akvárium Klub Nagy Halljában.

13087666_519825281542781_2801262130541669334_n

A Bohemian Betyars nyerte a NagySzínPad egyetemes tehetségmutatóját, mely után szem nem maradt szárazon. Persze, minden tábor más okból hullatta a könnyeket: azonban a helyszínen és nyilván a tv előtt ünneplő tömeg sajátjának érezte a matyó díszpunk együttes győzelmét. Túlzás nélkül kijelenthető, a rajongók mozgósításának utolsó nagy próbatétele volt a NagySzínPad vasárnapi döntője. Ugyan a szakmai zsűri az összes versenyző zenei teljesítményét annak rendje s módja szerint bírálta az elődöntőben, a továbbjutattatás inkább a közönségerőn, ilyenképp attól függött, ki milyen szoros kapcsolatot ápol a rajongóival. A NagySzínPad végső eredménye így valós népakaratot tükröz még, ha ez leginkább SMS, Facebook megosztás és hashtag fiatalos formájában nyilvánult is meg.

A Bohemian Betyars már több ízben bebizonyította, képes tömegek megszólítására sőt, hajlandó akár mindent alávetni ennek a nemes célnak, a döntő során pedig bizonyossá vált, itt ezt csak így érdemes. Az már a elődöntő során világossá vált, a Bohemian Betyars nem az a kocsmazenekar, amelyik egy kényelmetlenebb másnapossággal kísérve egyszerűen csak kikopik majd a magyar popszakmából. A miskolci matyó-punk együttes Magyarországon meglepő tömegeknek képes elhúzni a nótáját, miközben színfoltként valami egészen balkáni mód divatos, nyugatiasan keleties, keletiesen nyugatias. A zenekar követői voltak vasárnap este a legszorgalmasabbak, így a betyárok idén a Sziget fesztiválok frekventált előadójaként bizonyíthatnak.

A döntőben alul maradt két formáció, a román-magyar geográfiai összeborulásból született Bagossy Brothers Company és a sivatagi frontot erősítő Run Over Dogs színpadi teljesítményüket tekintve egyaránt a saját maguktól elvárható szinten működtek, azonban a végeredmény tekintetében ez alkalommal más dönthetett. A NagySzínPad tanulsága, hogy egy popzenekar számára még magánál a daloknál is fontosabb az adott trendekhez igazodva ellenállhatatlan csomagolás és egy talán egy kevésbé lojális, ám nagyszámú közönségréteg megléte.

A tehetségmutató elvitathatatlan érdeme, hogy a szubjektív zenei értékelés helyett a nyers számadatok örökérvényű és közérthető eszközével mutatott rá, mi a jó, ezzel bizonyítva, a versenyt valóban bárki megnyerhette volna. Mint bármilyen iparban, a NagySzínPad zenei univerzumában is sok mindent meg lehet fejteni, ki lehet bontani, el lehet magyarázni, a termelési adatok száz szónál, ezer hangnál többet érnek.