A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Nem csak a Scooterről szól a Budapest Park mostani hete!

2015. május 11., 11:02

Bár a Budapest Park eheti felhozatalából a Scooter a legnagyobb név, ez sem homályosíthatja el a többi fellépőt, hiszen május harmadik hetében lesz még Zagar és PUF is a nagyszínpadon. Menjetek ti is a szabadtérre!

Május 14.

Žagar, vendég: Kama
Előzenekar: Sena

Nemrég jelentkezett friss dallal a Žagar: a Sleepwalkingot a Mary PopKidsből ismert Kamával rögzítették, így nem is volt kérdés, hogy az új szám megjelenése utáni első hazai koncertre meghívást kapjon az énekes. A Zságer Balázs (billentyűk, vokál), Ligeti György (gitár, vokál), Zságer-Varga Ákos (basszusgitár), Lázár Tibor (dobok) és DJ Bootsie (scratch) alkotta zenekar 2002-ben a Local Broadcast című albummal vált ismertté, és kezdte meg a rock, a trip-hop és az elektronikus tánczenék különös elegyével stílusteremtő útját. Az első nagylemezt követően, 2004-ben a Szezon/Eastern Sugar c. filmezene lendített ismét a zenekar sikerein. 2009-ben a német Mole Listening Pearls gondozásában világszerte megjelent a Cannot Walk Fly Instead c. album, amelyről a Wings of Love c. számot több európai rádió is a műsorára tűzte és az MTV toplistáján is sikerrel szerepelt. A zenekar megalakulása óta koncertezik, az országhatáron túl számos európai nagyvárosban sikerrel lépett fel. A Depeche Mode Universe turnéjának budapesti állomására a Žagart választotta előzenekarának. Az MTV European Music Awardson már kétszer jelölélték őket. A fellépések mellett számos filmben, illetve tévésorozatban hallhatóak a zenéik. Dalaikat olyan producerek remixelték, mint Terry Lee Brown Jr., Moonbootica, Eriq Johnson vagy a bristoli Cottonmouth. A legutóbbi, Light Leaks c. albumuk számos nemzetközi blogon visszhangra talált, számait több brit rádió, köztük a BBC is a műsorára tűzte. A Žagar előtt az Irie Maffia énekesnője, Sena izzítja a közönséget.

Jegyvásárlás

Május 15.

Pál Utcai Fiúk
Vendég: Elefánt

Az 1983-ban alakult Pál Utcai Fiúk zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát egy országosan ismert, immáron 25 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adta ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelentek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet ad a Budapest Sportcsarnokban. Tagcseréket követően alábbhagy az évekig tartó lendület, és a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatér a klubok félhomályába. A PUF továbbra is aktívan koncertezik, majd alkotó energiákat hozó újabb tagcseréket követően 2000-ben jelenik meg a Ha jön élet című album, amellyel az immáron 18 éves zenekar felnőtté válik. A húszéves jubileumot követő egyéves csendes pihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezd, mígnem végre 2008 tavaszára ismét stúdióba vonulnak. A 2008-ban 25 éves Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyitott történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját. A nemrég az MR2 Szimfonik Live keretében a Müpában teltházas koncertet adó együttes most a Budapest Park elfoglalására tör.

Előzenekar az Elefánt. Zenéjüket nehéz bekategorizálni: jellemző rá a 3/4-es lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság egyaránt, hol gipsy-punk, hol pszichedélia, hol elektronikus műfajokból derengő elemek bukkannak fel. Stílusjegyek terén nehéz megnevezni egyet, így talán a korlátoknélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek ellenére dalaik sajátos atmoszférát hordoznak, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé.

Jegyvásárlás

Május 16.

Scooter
Vendég: Kozmix

Amikor tavaly nyáron is megfordult a Budapest Parkban a Scooter, akkor már alaposan ráhangolódtunk a koncertjükre a “legscooteresebb nem Scooter-számokkal“, és ezt most is megtesszük. Az együttes egy éve teltházas bulit nyomott a 20 Years of Hardcore Show keretében, és most visszatérnek egy ráadással. A bemutatáshoz csak négy mondatszerkezet kell:
– hidrogénszőke haj
– több mint harmincmillió eladott album
– világszerte nyolcvannál is több begyűjtött nemzetközi elismerés
– techno zene
Mindenki tudja, kikről van szó, úgyhogy aki tavaly már nem jutott be, vagy megismételné az akkori technopartit, annak irány a Park május 16-án!

Előzenekaruk az ebben a szerepben tavaly is bevált Kozmix, amely idén két kiemelt eseménnyel tervez: az egyik a Scooter előtti fellépés, a másik pedig a 20 éves jubileumi fellépésük decemberben. A nosztalgikus érzések tehát minden bizonnyal elszabadulnak majd a Parkban is!

Jegyvásárlás

ZENEI YOUTUBER TEHETSÉGKUTATÓ INDUL MAGYARORSZÁGON!
Júl. 15., 7:01