A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

“Nem emlékszem belőle semmire, de soha nem fogom elfelejteni” – Lemmy elmondja

2016. december 8., 22:14

Szólógitáros volt, de mert úgy adódott, basszusgitáros lett. Vesztesnek született, majd néhány tudatos döntésnek köszönhetően vesztes is maradt. Szegény embernek számított, akinek volt pénze vagy gazdag embernek, akinek nem volt. A hatalmas, bibircsókos arcú férfiú karácsonykor látta meg a napvilágot, és hét évtizeddel később halt meg, úgy hogy az új évet már nem volt kedve bevárni. Milyen igaza volt.  A magyarul most megjelent Lemmy-életrajz, mely saját szavaival 2002-ig követi az életét, tele van jó kis történetekkel, hasonlóan mint lent.

Varázslatos utazások

“A kapcsolatom a Hawkwinddel úgy kezdődött, hogy találkoztam Dikmikkel. A hangszer, amin játszott egy falapra szerelt kis doboz volt, két gombbal. Gyűrűs modulátornak hívták, de valójában egy hanggenerátor volt, ami a magas és a mély tartományban is átlépte az ember által hallható tartományt. Ha feltolták, akkor elveszítetted az egyensúlyodat, elestél és hánytál, ha lehúzták, akkor a gatyádba szartál. Epilepsziás rohamot lehetett kiváltani az emberekből ezzel a szerkentyűvel.

Szóval, Dikmik volt az, aki bevitt a Hawkwindbe. A környéken szaladgált, speedet keresett és végül természetesen belém botlott. Egy lánnyal lactam épp egy elhagyott londoni kégliben, a Gloucester Roadon, így hát feljött, és felfedeztük, hogy kölcsönös érdeklődést mutatunk az iránt, hogy kiderítsük, az emberi test mennyi ideig tud megállás nélkül ugrálni. Csaptunk egy három hétig tartó murit, miközben mindössze kábé két órát aludtunk. Elhatározta, hogy Indiába megy, mert meg akarja találni a Szúfik Titkát, vagy valami hasonló misztikus szart. De csak a Gloucester Roadig jutott, ami egyébként is rossz irány.

Japán és Európa közt maradt néhány szabadnapunk – írja -, így átugrottunk Thaiföldre. Ez tényleg érdekes kiruccanás volt, mert az emberélet ott szemmel láthatóan semmit nem ér. Ha fizetsz hatszáz dollárt, többed magaddal végignézheted, ahogy egy csajt megbasznak, összevernek és agyonlőnek (…) Mi természetesen semmi ilyesmit nem láttunk, de elmentünk egy klubba, ahol körülbelül tizenegy lány volt a színpadon. Mindegyik nagyjából tizenhatnak nézett ki (…) amit műveltek, az annyira bizarr volt. Az egyikük leguggolt, és a lába közül fúvócsővel lövöldözött, és léggömböket durrantott szét. Egy másik egy kötélen hintázott és a többiek lökték egy harmadik lány felé, akinél egy dildó volt. Aztán még egy lány feldugott magának egy rakás borotvapengét, és egy madzagnál fogva húztak ki őket.”

Magyar szál

“Csináltunk két koncertet Magyarországon, ami még azelőtt történt, hogy megdőlt volna a kommunista rendszer. Ez nagyon bizarr élmény volt (…) Egy autó várt minket a kifutópályán, gyorsan átfutottunk minden ellenőrző ponton, első osztályú bánásmódban részesítettek minket. Egyenesen a koncert helyszínére mentünk, megcsináltuk a színpadi beállást, és utána visszavittek minket a szállodába. Másnap a koncertre érkezve azt láttuk, hogy időközben egy egész hadsereg vonult ki a helyre, de a közönség annyira beindult, hogy áttörték a katonák sorfalát. Micsoda látvány volt, amint több ezer ember megrohamozza a magyar hadsereget!”

L.A. Story

Még később, már a Los Angeles-i években, Lemmy legurult a speedről, azonban egyéb más szencedélyét megtartotta. Az 1916 című albumon, amit a Motörhead a Sonynak készített, szerepel az I’m So Bad, amiről a Melody Maker kritikusa, “valami nő” azt írta, hímsoviniszta a szövege. Van bebbe valami?

”Pumákkal vadul kefélek

Ágyam izzó marhabélyeg

Ha lépek, a föld remeg bele

Ágyam csörgőkígyókkal tele.”

Azok voltak a szép napok

“A hetvenes évek elején a lemezek sokkal job borítókkal jelentek meg, mint most. Ha találsz egy eredeti példányt a Space Ritualból (a Hawkwind halhatatlan albuma), akkor megérted, mire gondolok. Az egész kihajtható é stele van festményekkel, fotókkal és versekkel. Na, ez megérte a rá költött pénzt. Manapság, a cédék korában minden kisebb, és a lemeztársaságok kurvára szánalmasak, olcsójánosok és gusztustalanok. Öt centtel többet nem költenének többet rá, csak hogy jobban nézzen ki.”

Kemény és klasszikus

Amikor az egyik bulin a nézőtérről egy srác Lemmy felé köpött, de a basszusgitár testét találta el, Lemmy letörölte a turhát, elkente a hajába, aztán ezt mondta:

“Én ma este megmosom a hajamat, de te még holnap is egy seggfej leszel.” A megjegyzés eredetije Winston Churchilltől származik, akinek egy vacsorán egy hölgy azt mondta: Uram, ön részeg. Igen, asszonyom – válaszolta a miniszterelnök -, ön pedig ronda. Én viszont holnapra józan leszek.”

Lemmy/White Line Fever

Trubadúr, 2016

Fordította: Szöllősi Róbert

234 oldal, 3499 Ft

Címkék:
Pokoli Aranykor – plakátkiállítás a Kieselbach Galériában
okt. 13., 17:17