A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Nine Inch Nails:Not The Actual Events – új EP Dave Grohl és Dave Navarro közreműködésével

2016. december 23., 8:52

Trent Reznor egy tavalyi előrejelzésében 2016-ra három esztendő után ismét valami Nine Inch Nails-aktivitást ígért, és ezt most év végére végül azzal a trükkel váltotta valóra, hogy az anyazenenekara melletti tevékenységeinek (How To Destroy Angels nevű másik együttesének, filmzenei munkáinak és egyéb alkalmi megrendeléseinek) fő zenész- és szerzőtársát, az angol billentyűs-programozó Atticus Rosst is NIN-taggá tette: a december 23-ra bejelentett Not The Actual Events című ötszámos új EP-t hivatalosan cimborájával közös duóként rögzítette. A lemezborító tanúsága szerint azonban felesége, a How To Destroy Angels-énekesnő Mariqueen Maandig, a Jane’s Addiction-gitáros Dave Navarro, sőt még Dave Grohl is közreműködött az itt hallható felvételeken.

Reznor a Before The Flood című Leonardo DiCaprio-dokumentumfilmhez Atticus Ross-szal írt és rögzített idei új számoknál még hangsúlyozta, hogy “EZ NEM ÚJ NINE INCH NAILS!” – de az itt hallható agresszív és zajos ötszámos új anyag már hivatalosan is az (Dave Grohl közreműködése amúgy nem meglepő a NIN-diszkográfiában, hiszen már az együttes 2005-ös With Teeth albumának nagy részét is ő dobolta fel).

Nine Inch Nails: Not The Actual Events (EP, 2016)

1. Branches/Bones

2. Dear World,

3. She’s Gone Away

4. The Idea Of You

5. Burning Bright (Field On Fire)

.
FRISSÍTÉS: az ötszámos lemezanyag egyben!

.
az EP hivatalos formában az alábbi lejátszón:

.
mutatóba itt a Dave Grohl vendégdobolásával felvett 2005-ös With Teeth album is:

All The Love In The World
You Know What You Are?
Collector
The Hand That Feeds
Love Is Not Enough
Every Day Is Exactly The Same
With Teeth
Only
Getting Smaller
Sunspots
The Line Begins To Blur
Beside You In Time
Right Where It Belongs

.
ami Dave Navarrót illeti, ő az alábbi 2009-es Nine Inch Nails-koncertfelvételen is ott gitározik Trent Reznor és az akkor még csak vendégzenészként billentyűző Atticus Ross mellett:

Nine Inch Nails: The Warning (live w/ Dave Navarro & Atticus Ross @ Wiltern Theater, Los Angeles 9/10/2009)

Thelma Plum: Made For You – Paul McCartney az ausztrál bennszülött énekesnő első albumán
Júl. 15., 11:11
Tiny Changes – sztárparádés Frightened Rabbit-tribute album
Júl. 13., 14:32
Blood Orange: Angel’s Pulse – az új mixtape-en Toro y Moi és Arca + szereplések Mariah Carey-vel
Júl. 12., 19:30
Anna Meredith: Paramour – kortárs klasszikus klip Lego-kisvasúttal
Júl. 11., 9:49