Olvasmányos, parádés, lebilincselő könyv: Kőhalmi Zoltán – A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit
Humoristakönyv-dömping van. Bödőcs Tibor mellett Kőhalmi Zøltán is regénnyel jelentkezett, ami a felszínen ugyan csak egy sima skandinávkrimi-paródiának tűnik, de kicsit belemerülve posztmodern agymenésébe, világossá válik, hogy egy kømplett ørulttel állunk szemben.
Az 1977-ben, Oslótól délre, Szentesen született Kőhalmi Zoltán Magyarországon elsősorban a Showder-klubból ismert stand-up komikus, emellett pályát tévesztett építészmérnök. Bödőcs mellett még ő emelkedik ki ebből az egyre belterjesebbé és, mondjuk ki, elviselhetetlenebbé váló humorista rezervátumból.
Első regénye, a Helikon gondozásában megjelent A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit igazi stíluskavalkád, ami csak a felszínen sima paródiája a töretlenül népszerű, véres és beteg skandináv krimiknek, de a felszín alatt annyira meta, hogy szinte fáj. Purista, okkultizmussal kacérkodó blekmetálosok, szúrós szemű, indokolatlanul pisszegő könyvtárosok, csillámló bőrű vámpírok, Bogyó és Babóca, Dosztojevszkij – nincs olyan ebben a mindenki ellen és mindenki mellett szóló, végtelenül lökött regényben, aki ne kapná meg a magáét, zúgó pofon formájában.
Megállás nélkül jönnek a poénok, a váratlan, hihetetlenül blőd gegek, a hullák száma oldalról oldalra, szinte exponenciálisan növekszik, mi meg közben csak tehetetlenül fogjuk a fejünket a szűnni nem akaró röhögéstől. Teszi mindezt úgy, hogy nem megy át se rosszízű ripacskodásba, se küszködő erőltetettségbe, se felesleges önismétlésbe. Folyamatosan érezni a belefektetett, őrületes mennyiségű munkát, de ennek ellenére sem válik sterillé, és a pállott izzadtságszagot se érezni rajta. Végig olvasmányos, parádés és lebilincselő könyv, de komolyan venni egy megveszekedett pillanatig sem érdemes.
Igazi stílusbravúr, Jo Nesbø és Rejtő Jenő még a lábujjait is megnyalná tőle, de nem csak Kőhalmi- meg krimirajongóknak lehet érdekes, mert időnként olyan posztmodern rétegekkel is meg kell birkóznunk, amire még Esterházy Péter és Italo Calvino is csak elismerően csettintett volna. Aztán ittak vølna még egy kávét.
A könyv olvasása során megközelítőleg két csomag kávé és egy karton cigi fogyott el. Kéregzuzmópárlat és aquavit híján maradtam a sörnél, a megnyúzott csincsillák száma pedig egészen elenyésző, közelít a nullához.
Még egy fontos mondat:
„A konyhából zaj hallatszott: csørømpølés, sikoly, majd egy puffanás. Felkapta a fejét, és látta, ahogy Anadylm halálra vált arccal tántorog az ajtóban.
– Fønøk, ez iszonyú! Nincs kávé!
Bjørnsen egy pillanat alatt felhúzta a pisztolyát.
– Vigyázz, lehet, hogy csapda!”
