A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Az első szám Omar Rodríguez-López idei 12 albumos projektjéből +FRISSÍTÉS: a teljes album és két klip!

2016. július 10., 23:54

Az idén anyazenekarával, az újjáalakult At The Drive-Innel turnézó (és legutóbbi egy különleges Depeche Mode-feldolgozással jelentkező) zeneszerző-producer-gitárvirtuóz Omar Rodríguez-López a Mars Volta 2012-es feloszlatása óta Bosnian Rainbows, Kimono Kult és Antemasque nevű együtteseivel is és szólóban is adott ki lemezeket, de most durván kibővíti diszkográfiájának ez utóbbi szegmensét: már eddig is huszonvalahány stúdióalbumot jegyzett saját neve alatt, de a héten bejelentette, hogy a 2016-os év hátralévő részében még 12(!) további sorlemezzel is előáll a Faith No More-énekes Mike Patton saját Ipecac kiadójánál. A kéthetente bővülő sorozat első albuma július 15-én érkezik, és egy beharangozó szám már hallható is róla.

Az 1975-ös Puerto Ricó-i születésű Omar a poszt-hardcore-tól a latin-barokk cizelláltságú experimentális progresszív rockig húzódó életművéhez idén hozzáadódó 12 lemeznyi anyagot 2008 és 2013 közt rögzítette a mexikói Zapopanban és a texasi El Pasóban. Az elsőként megjelenő Sworn Virgins című albumon a Mars Volta utolsó felállásának és a Bosnian Rainbowsnak a dobosa, a billentyűsként is kompetens Deantoni Parks a társproducer, de a Bosnian Rainbows-tagságból a mexikói-amerikai Le Butcherettes-frontleány Teri Gender Bender (született: Teresa Suárez, 1989) is közreműködik vokalistaként néhány számban.

bosnian-3only

Az alábbi friss Bandcamp-lejátszón már láthatjuk a borítót és a számlistát – az egyik dal, a To Kill A Chi Chi pedig már meg is hallgatható beharangozóként. (FRISSÍTÉS:a megjelenés napjától már a teljes album végighallgatható!)

.
FRISSÍTÉS 2: a lemezmegjelenéshez megérkezett a To Kill A Chi Chi klipje is, melyet maga Omar rendezett Adrian Blanco társaságában.

.
FRISSÍTÉS 3: augusztus 18-án az album első két száma (Pineapple Face, Not Even Toad Loves You) is kapott egy videót Omar rendezésében!

.
orl-sworn

.
az albumsorozathoz itt vannak a megjelenési dátumok és a lemezcímek:

július 15.
Sworn Virgins

július 29.
Corazones

augusztus 12.
Blind Worms Pious Swine

augusztus 26.
Arañas En La Sombra

szeptember 09.
Umbrella Mistress

szeptember 23.
El Bien Y Mal Nos Une

október 07.
Cell Phone Bikini

október 21.
Infinity Drips

november 04.
Weekly Mansions

november 18.
Zapopan

december 02.
Nom De Guerre Cabal

december 16.
Some Need It Lonely

.
omar16

.
ráadásként itt van teljes egészében az At The Drive-In április 5-én adott briliáns koncertje a bécsi Arenából:

02:04  Arcarsenal
05:44  Pattern Against User
09:40  Sleepwalk Capsules
13:39  300 MHz
18:36  Proxima Centauri
23:56  Lopsided
28:20  Invalid Litter Dept.
34:35  Enfilade
43:54  Ursa Minor
49:25  Cosmonaut
53:25  Quarantined
01:02:00  Catacombs
01:07:34  Napoleon Solo
01:14:01  One Armed Scissor

Mark Lanegan Band: Letter Never Sent – újabb dal az új album és a budapesti koncert elé
Júl. 23., 9:28
Sheer Mag: Hardly To Blame – videoklip az A Distant Call album elé
Júl. 22., 19:01
Alessia Cara: Ready – a This Summer EP-ről
Júl. 22., 16:47
David Bowie: Space Oddity – új mix és klip a holdra szállás 50. évfordulójára
Júl. 21., 19:39