A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Pet Shop Boys feat. Years & Years: Dreamland – a duó közös dala Olly Alexanderrel

2019. szeptember 11., 16:13

A veterán brit Pet Shop Boys szintipopduó a februárban kiadott négyszámos Agenda EP-t követően egy hasonlóan politikus új kislemezdallal kezdi felvezetni négy év után 2020-re várható – és ismét Stuart Price sztárproducerrel készülő – új albumát: a Brexitre legnagyobb többséggel szavazó délkelet-angliai Margate tengerparti városkája és Donald Trump határzárja ihlette Dreamland című dalt Neil Tennant és Chris Lowe párosa még 2017-ben írta a Years & Years elektropop trió frontemberével, Olly Alexanderrel, és most a két együttes közös produkciójaként jelenik meg.

A dalt a Margate-ben lévő Dreamland nevű vidámpark inspirálta, de miközben írtam, Neil Tennant azt mondta nekem: Ennek így van is értelme most, hogy Trump lezárja a határokat! Így egy olyan szám lett belőle, ami reflektál arra, mi folyik a világban. Megírtam a szöveget, mire Neil azt mondta: Nem, ennek sokkal direktebbnek kell lennie! Fog egy egyszerű sort, és beszúr egy szubverzív politikai állásfoglalást. Ez az igazi kihívás egy popdalszerzőnek, hogy ezt a két dolgot egyszerre tudja véghezvinni” – meséli a közös szám keletkezéséről az 1990-es születésű Olly, akit a tavalyi Palo Santo című második Years & Years-album turnéjával az idei Sziget Fesztiválon is láthattunk.

A Londonban írt, de már a berlini Hansa stúdióban felvett Dreamland premierjéhez a Pet Shop Boys egy azonos című greatest hits turnét is meghirdetett nagy-britanniai állomásokkal 2020 május-júniusára, de maga a dal a január 24-re várható új PSB-sorlemez előfutára is egyben.

I heard there’s a dreamland
In another world far away
They say it’s a freeland
And they welcome everyone to stay
You got to take me
You got to make me
Remember how to dream today
I’m so tired of my homeland
When I fall asleep you lead the way

Dreamland, I Iove you
I dream of you all night and day
Dreamland, I need you
I close my eyes and you lead the way
Dreamland
Dreamland

We’re falling for pleasure
In a garden where the sun still shines
And staying forever, leaving all our worries behind
It’s kind of amnesia
Where all problems seem to disappear
And you don’t need a visa
You can come and go and still be here

Dreamland, I Iove you
I dream of you all night and day
Dreamland, I need you
I close my eyes and you lead the way
Dreamland, I love you
Dreamland

Dreamland is a free land
Kiss me, hold me, take my hand
Sleep is a river that leads us to a better land
Dreamland

I don’t wanna wake up
Dreamland
I don’t wanna wake up
Dreamland

Dreamland is a free land
Kiss me, hold me, take my hand
Sleep is a river that leads us to a better land
Dreamland

Dreamland, I Iove you
I dream of you all night and day
Dreamland, I need you
I close my eyes and you lead the way
Dreamland, I love you
I dream of you all night and day
Dreamland, I need you
I close my eyes and you lead the way
Dreamland

.
Olly Alexander a Years & Years múlt havi Sziget-koncertjén:

Apparat: Heroist – videoklip CAFe Budapest fesztiválra meghirdetett koncert elé
Sze. 16., 8:11
Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05
Sharon Van Etten szereplése a filmsztár Jeff Goldblum új dzsesszlemezén
Sze. 13., 10:18
Lana Del Rey, Ariana Grande, Miley Cyrus: Don’t Call Me Angel – klip az új Charlie angyalai filmhez
Sze. 13., 6:00