A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Peter Bjorn and John: EPBJ – az új album kiegészítő EP-je a svéd trió budapesti koncertje elé

2019. március 16., 15:58

A Young Folks című 2006-os fütyülős indie pop slágerrel befutott svéd Peter Bjorn and John trió tagjai, Peter Morén gitáros-énekes, Björn Yttling basszista-vokalista és a dobos-vokalista John Eriksson a 2010-es évek elején adott Sziget-koncertjeik (és az ott forgatott Kodály Method-videójuk) után most az évtized végén is visszatérnek Budapestre: ma este az A38 Hajó fedélzetén mutatják be tavaly őszi Darker Days albumukat. Ahogy annak három beharangozó klipdalában is külön-külön vitték a prímet, úgy friss EP-jük három számán is hasonlóan osztoznak.

A február végén megjelent EPBJ című EP a tavalyi nagylemez idején készült balladákból áll, ahogy dalcímei is jelzik a tematikai kapcsolódást: a dobos John által énekelt Bones című szakítós szám ihlette az elmúlt fél év csontokra épülő borítóképeit és vizuáljait, míg a hosszú svéd télről, az idő múlásáról és az öregedésről szóló Darker Days dal adta a címét az albumnak, anélkül hogy felkerült volna rá. Ezt a szerzeményt a trió legmagasabb és leghíresebb figurája, a Lykke Livel és Miike Snow-tagokkal alakított Liv szupergrupp zenészeként és sztárproducerként is ismert Björn együtt írta és énekelte fel a frontember Peterrel, aki aztán az EP záródalát, a mandolinos Saying Goodbye-t is énekli.

a háromszámos új EP. . .

Bones
Darker Days
Saying Goodbye

. . .és a teljes októberi Darker Days album:

Longer Nights
One For The Team
Every Other Night
Gut Feeling
Living A Dream
Velvet Sky
Wrapped Around The Axle
Dark Ages
Sick And Tired
Silicon Valley
Heaven And Hell

.
a trió legutóbbi videoklipje novemberből a Wrapped Around The Axle című dalhoz:

.
az A38 Hajóra meghirdetett budapesti koncert. . .
http://a38.hu/hu/program/peter-bjorn-and-john-se

.. . ahol előzenekarként Tereza Lavičková (Teera) és Miroslav Patočka (Mason) prágai indie folk/dream pop duója, a Teepee lép fel:

Glass Animals: Dreamland – a teljes album egy videoösszeállítással
aug. 9., 20:55
Inara George feat. Dave Grohl: Sex In Cars – duett a Foo Fighters-főnökkel
aug. 7., 18:32
SG Lewis feat. Robyn & Channel Tres: Impact – a brit producer, a svéd díva és az amerikai rapper diszkódala
aug. 6., 7:02
Beabadoobee: Sorry + Care – klipdalok a brit gitáros-énekesnő Fake It Flowers debütalbuma elé
aug. 5., 22:49