A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Rebekah Del Rio és Moby a Twin Peaks sorozatban egy David Lynch-szerzeménnyel

2017. július 17., 7:48

David Lynch legendás Twin Peaks sorozatának 2017-es új szezonjában a Chromatics együttes koncertjelenete után a Cactus Blossoms, az Au Revoir Simone, a Trouble és Sharon Van Etten folytatta az epizódzáró fellépések sorát, majd a Nine Inch Nails sorból kilógó közjátéka után múlt héten Hudson Mohawke vezette fel egy új számmal Sky Ferreira jelenetét. A ma hajnalban adásba került 10. részben a Mulholland Drive filmből ismerős Rebekah Del Rio énekelt egy David Lynch-csel közösen írt dalt, a kísérőzenekarában pedig Mobyt és Nick Launay producert is láthattuk.

Az 1967-es San Diegó-i születésű Rebekah Del Rio még a kilencvenes évek közepén tűnt fel Llorando című számával, a Roy Orbison-féle Crying spanyol nyelvű átiratával, és azt adta elő David Lynch 2001-es Mulholland Drive filmjének színházi jelenetében is, majd a következő évben, 2002-ben már együtt is írtak egy dalt a rendező zenei alapjaira és szövegére: ez lett a hatperces No Stars, mely először az énekesnő 2011-es Love Hurts ♥ Love Heals albumán jelent meg, de születése után másfél évtizeddel most a Twin Peaks univerzumba is átkerült.

A koncertjelenet érdekessége, hogy gitárosként Moby, billentyűsként pedig a neves angol hangmérnök-producer, a több Nick Cave- és Arcade Fire-lemezt is jegyző Nick Launay látható benne az énekesnő mellett.

.
az énekesnő Llorando című Roy Orbison-feldolgozása a 2001-es Mulholland Drive filmben:

a David Lynch-rajongó Richard Kelly rendező 2006-os Southland Tales (A káosz birodalma) filmjében Rebekah Del Rio az amerikai himnuszt, a Star Spangled Bannert énekelte:

.
Moby ősrégi Twin Peaks-rajongó, már Go című 1990-es Top 10 sikerszámához is a sorozat Angelo Badalamenti-féle aláfestő zenéjének egyik fő témáját, a Laura Palmer’s Theme-et hangmintázta:

ebben a 2008-as videóban Moby és David Lynch épp együtt zenélgetnek a stúdióban:

a Shot In The Back Of The Head című 2009-es Moby-számhoz Lynch készített animációs videót:

David Lynch 2013-as The Big Dream albumának 2014-es The Big Dream Remix EP-jéhez a hivatalos videoklipet operatőrként és rendezőként is Moby forgatta a címadó dal remixére, amit turnézenekara énekesnőjével, Mindy Jonesszal készített:

Courtney Love: Mother – új dal Floria Sigismondi rendezőnő The Turning című filmjéhez
nov. 21., 15:30
Coldplay: Champion Of The World + Daddy – két új dal, az egyikhez videoklip is
nov. 20., 19:35
Baxter Dury: Slumlord – videoklip az új The Night Chancers album elé
nov. 20., 15:43
Millie Turner: Hide+Seek – hétszámos EP a 19 éves brit énekesnőtől
nov. 19., 19:14