A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Róisín Murphy: Mastermind – új dal + albumbejelentés a Moloko-dívától

2016. április 19., 16:10

A brit Moloko tánczenekar egykori dívájának, a 2008-es szólókoncertje után az idei Szigetre is visszatérő Róisín Murphynek legutóbb nyolc évre volt szüksége, hogy új albummal álljon elő (az időközben kétgyermekes anyává lett énekesnő egy sor kollaboráció és egy olasz feldolgozás-EP után tavaly májusban adta ki szólókarrierjének harmadik sorlemezét Hairless Toys címmel), de most egy esztendő sem telik el, és máris új anyagot jelent be: az ír művésznő negyedik szólóalbuma, a Take Her Up To Monto július 8-án érkezik, és az első beharangozó számot itt már hallhatjuk is róla.

A kilencszámos új lemez gyors érkezésének magyarázata, hogy a dalai ugyanakkor – és ugyanúgy az egykori Moloko-turnébillentyűs Eddie Stevens társszerző-produceri segítségével – születtek, mint a tavalyi nyolcszámos Hairless Toys anyaga. Míg az énekesnő az előző album esztétikáját egy hetvenes évek végi áruházhoz hasonlította, addig ezúttal folyamatban lévő építkezési és javítási munkálatok adják az analógiát. A Take Her Up To Monto első beharangozó felvétele, a Mastermind itt már tesztelhető is:

a melósruhás Róisín Murphy az elmúlt napokban közzétett 10-10 másodperces albumbeharangozó szpotokban:

.
az új album borítója és számlistája:

Róisín Murphy: Take Her Up To Monto (2016)

01 Mastermind
02 Pretty Gardens
03 Thoughts Wasted
04 Lip Service
05 Ten Miles High
06 Whatever
07 Romantic Comedy
08 Nervous Sleep
09 Sitting and Counting

roisin-monto

.
a tavalyi album emlékeztetőjéül itt van a Hairless Toys kulcsdalainak klipsorozata, melyet maga az énekesnő rendezett:

az Exploitation egy sötét thriller hangulatában 2015 áprilisából. . .

. . .és a júniusi Evil Eyes, melyet érezhetően az Ingmar Bergman-féle Persona és a Montenegro című Dušan Makavejev-film ihletett:

Fassbender vagy Fassbinder? – mintha egy fiktív hetvenes évekbeli német-olasz koprodukciós film részleteit látnánk az októberi Unputdownable klipben és a House Of Glass kislemezdal Maurice Fulton-remixéhez összevágott decemberi videóban:

Apparat: Heroist – videoklip CAFe Budapest fesztiválra meghirdetett koncert elé
Sze. 16., 8:11
Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05
Sharon Van Etten szereplése a filmsztár Jeff Goldblum új dzsesszlemezén
Sze. 13., 10:18
Lana Del Rey, Ariana Grande, Miley Cyrus: Don’t Call Me Angel – klip az új Charlie angyalai filmhez
Sze. 13., 6:00