A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Róisín Murphy: Ten Miles High – új klipdal az egykori Moloko-énekesnőtől

2016. május 16., 16:18

Az egykori Moloko együttes énekesnője, a nyolc év kihagyás után az idei Szigetre is visszatérő ír Róisín Murphy a 2014-es Mi Senti olasz feldolgozás-EP és a szólókarrierje harmadik sorlemezének számító 2015-ös Hairless Toys után 2016. július 8-án áll elő Take Her Up To Monto című negyedik albumával, melyről a Mastermind című beharangozó szám mellé ma az első klipdalt is megkaptuk: a Ten Miles High videóját – ahogy az előző lemez klipsorozatát is – maga a művésznő rendezte.

A tavalyi Hairless Toys album esztétikáját Róisín egy hetvenes évek végi áruházhoz hasonlította, és ez tükröződött a három-négy évtizeddel ezelőtti filmeket – és ruhákat– megidéző videókban is. A mostani lemezhez az analógiát folyamatban lévő építkezési és javítási munkálatok adják: az énekesnőt már az első fotókon és a beharangozó szpotokban is melósruhában láthattuk – és a Ten Miles High-hoz rendezett klipjében is maradt ebben a világban.

.
az új album borítója és számlistája:

Róisín Murphy: Take Her Up To Monto (2016)

01 Mastermind
02 Pretty Gardens
03 Thoughts Wasted
04 Lip Service
05 Ten Miles High
06 Whatever
07 Romantic Comedy
08 Nervous Sleep
09 Sitting and Counting

roisin-monto

Szerző:
Címkék:
Alex Cameron: Divorce – videoklip az új Miami Memory album bejelentéséhez
jún. 24., 19:13
Prophets Of Rage: Made With Hate – a RATM/Cypress Hill/Public Enemy-szupergrupp második albumáról
jún. 24., 15:56
Blossoms: Your Girlfriend – videoklip és további új számok a fiatal brit zenekartól
jún. 22., 19:10
THE S.L.P.: Nobody Else – újabb dal a Kasabian-vezér Serge Pizzorno első szólóalbumáról
jún. 21., 4:36