A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Sam Beam & Jesca Hoop: Love Letter For Fire – Iron & Wine-duettlemez

2016. április 8., 16:01

A Tom Waits-felfedezett Jesca Hoop amerikai gitáros-énekesnő 2012 novemberében koncertezett a budapesti Akvárium Klubban a Shearwater egyszemélyes előzenekaraként, és most a héten mindketten pont egy időben szolgáltak örömhírrel: Jonathan Meiburg együttese bejelentett egy újabb budapesti koncertet is az idei albumához, Jesca pedig egy új lemezanyagot mutatott be egy másik elismert dalszerző-előadóval, az Iron & Wine néven elhíresült Sam Beammel közösen. A szerelmet körbejáró férfi-nő duettekre épülő Love Letter For Fire itt már a megjelenés előtt egy héttel hallható.

Az 1975-ös születésű, kamaszkora óta zenélgető kaliforniai Jessica Ada Hoop a 2000-es évek elején Tom Waits legkisebb gyerekének nevelőnőjeként dolgozott, és szerzeményei a veterán bluesman tetszését is elnyerték, ez pedig sok kaput megnyitott az ifjú művésznő előtt. Lemezszerződést kapott, Seed Of Wonder című első rádiós sikerdalát a Police-dobos Stewart Copeland társaságában vehette fel eklektikus első albumára (Kismet – 2007), majd nagykiadós szerződésnek elvesztése után Manchesterbe költözve az Elbow együttes pártfogását élvezhette (2009-es Hunting My Dress albumán duettezett is Guy Garvey frontemberrel).

jesca-queen

Az indie folk egyre inkább teret nyert nála, a 2012-es experimentális The House That Jack Built Budapestet is érintő turnéja óta pedig csak első két albumának akusztikus újraértelmezéseit adta ki – a Hunting My Dress dalait átszabó 2014-es Undressre került duettverziók egyikében Sam Beam lett a vendégénekes, aki egy Iron & Wine-turnéra is elvitte a gitáros-énekesnőt, sőt közös számokat is elkezdtek komponálni, és az eredmény ez a mostani lemez lett.

jesca-sam-paris2

A legmívesebb dalszerző-előadók közt jegyzett 1974-es dél-karolinai születésű multiinstrumentalista-producer-énekes Beam az ezredfordulós indulása óta öt Iron & Wine-albumot jegyez (az indie folk felől a gazdagon hangszerelt pophangzás felé mozogva), meg egy feldolgozáslemezt a Band Of Horses folk-rock zenekar frontemberével, Ben Bridwell-lel, de most először kóstolt csak bele, milyen a valaki mással közös intenzív dalszerzés – és Jesca is csak most negyven felé próbálta ki ugyanezt.

jesca-lovealbum2

Jesca Hoops és Sam Beam a jól bevált szerelmi témájú férfi-nő duetteket vették alapul, de közös kompozícióiknak külön csavart ad, hogy nem szerelmesek egymásba, így a Love Letter For Fire albumcímet tűzre dobni való és magához a tűzhöz (akár a szerelem lángolásához) írt szerelmes levélként egyaránt értelmezhetjük – és lemezhez stílszerűen füstszínű vinyl kiadást is igazítottak Loser Edition alcímmel.

jesca-smoke1

A két szerzőt a lemezfelvételnél a XXI. századi folkos indie rockban csúcskategóriát képviselő Tucker Martine hangmérnök-producer és egy válogatott kísérőzenészi gárda segítette (a Bill Frisell-lemezek állandó vendégének számító hegedűs-brácsás Eyvind Kang, a csellista Teddy Rankin-Parker, a Wilco-dobos Glenn Kotche és a nagybőgős-basszusgitáros Sebastian Steinberg, akit az egykori Soul Coughing együttesből és Fiona Apple kísérőzenekarából ismerhetünk), a végeredmény pedig az alábbi NPR-lejátszón hallható az április 15-re kiírt megjelenés előtt.

FRISSÍTÉS: az alábbi lejátszón a 13 számos anyag dalonként is hallgatható!

Welcome To Feeling
One Way To Pray
The Lamb You Lost
We Two Are A Moon
Midas Tongue
Know the Wild That Wants You
Every Songbird Says
Bright Lights And Goodbyes
Kiss Me Quick
Chalk It Ip To Chi
Valley Clouds
Soft Place To Land
Sailor To Siren

jesca-smoke2

az első közös duettjük, a Haunting My Dress című 2009-es Jesca Hoop-dal 2014-es Undressed-verziója Sam Beam gitáros-énekesi közreműködésével:

Sam és Jesca a közös album születésről mesélnek:

a Valley Clouds klipje, melyben egy karaoke duó mímeli a dal előadását egy csehóban, ahol Sam a csapos, Jesca pedig egy üveggömbbel játszik a pultnál:

.
Jesca Hoop a budapesti Akvárium Klubban 2012 novemberében, a Born To című szerzeményével. . .

. . . és a dal eredetije a 2012-es The House That Jack Built nagylemezről:

Jesca Hoop legismertebb duettje a 2009-es Hunting My Dress albumról, az Elbow-frontember Guy Garvey-val közös Murder Of Birds. . .

. . . melyből az énekesnő 2014-es Undress lemezére is készült egy lecsupaszított változat:

Jesca Hoop egy korai popdala, a Money, mely még Kismet című 2007-es első lemezén jelent meg:

.
mutatóba itt a legismertebb Iron & Wine-klipdal, a Boy With A Coin szintén 2007-ből:

ez pedig a legutóbbi lemeze, a Band Of Horses-vezér Ben Bridwell-lel közös Sing Into My Mouth feldolgozásalbum 2015 nyaráról:

1. “This Must Be the Place (Naive Melody)” – Talking Heads / 3:31
2. “Done This One Before” – Ronnie Lane / 2:59
3. “Any Day Woman” – Bonnie Raitt / 2:50
4. “You Know More Than I Know” – John Cale / 3:29
5. “Bullet Proof Soul” – Sade / 4:39
6. “No Way Out of Here” – Unicorn / 4:38
7. “God Knows (You Gotta Give To Get)” – El Perro del Mar / 3:22
8. “The Straight and Narrow” – Spiritualized / 5:15
9. “Magnolia” – JJ Cale / 3:51
10. “Am I a Good Man?” – Them Two / 3:47
11. “Ab’s Song” – Marshall Tucker Band / 1:19
12. “Coyote, My Little Brother” – Peter La Farge / 5:05

Caroline Polachek: So Hot You’re Hurting My Feelings – újabb szólódal az ex-Chairlift-énekesnőtől
Sze. 17., 10:26
Apparat: Heroist – videoklip CAFe Budapest fesztiválra meghirdetett koncert elé
Sze. 16., 8:11
Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05
Sharon Van Etten szereplése a filmsztár Jeff Goldblum új dzsesszlemezén
Sze. 13., 10:18