A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Sam Fender – új dalok és klipek a brit gitáros-énekes első albuma elé

2019. szeptember 2., 21:14

Az első kislemezdalaival a BBC Sound Of 2018 befutólistára felkerülő, majd egy évvel később az idei Brit Awards gála Critics’ Choice díját elnyerő 25 éves newcastle-i dalszerző-gitáros-énekes Sam Fender szeptember 13-án adja ki Hypersonic Missiles című debütalbumát, melyhez az áttörést hozó Dead Boys című szám óta Vincent Haycockkal, a Florence + The Machine 2015-ös The Odyssey klipsorozatának amerikai rendezőjével forgat videókat. A legújabb klipje után pár nappal ma egy újabb kislemezdalt is közzétett, így már az album számainak több mint felét hallhatjuk.

Sam Fender kilóg a bluesos beütésű ifjú brit dalnokok (Tom Odell, James Bay, George Ezra stb.) mezőnyéből nyolcvanas éveket idéző energikus pop-rock dalaival, illetve azzal, hogy nem ír romantikus szerelemről dalokat, inkább komoly társadalmi, közérzeti és nemzedéki témákról énekel, a közösségi médiától való függésről, toxikus maszkulinitásról, méltatlan politikusokról és úgy általában a világ válságáról. A zenész mintákat gyerekkorában apjától és bátyjától elleső, de szülei válása után kamaszkorától csökkent munkaképességű anyjával nyomorogva élő srác egy súlyos betegségből felgyógyulva feküdt rá a dalszerzésre, és nagykiadós lemezszerződése után is megtartotta maga mellett Bramwell Bronte nevű hangmérnök-producerhaverját, hogy első zenészi jövedelmeiből kiépített saját kis stúdiójában vegyék fel az albumra kerülő szerzeményeit – csak néhány számba segített be nekik társproducerként Rich Costey (Muse, Interpol, The Mars Volta, At The Drive-In stb.).

A hangzását tekintve Bruce Springsteen, a Killers, sőt a néhai Jeff Buckley rajongóinak is egyaránt ajánlható (a fenti fotón egy másik nagy példaképével, a leghíresebb newcastle-i popsztárral, Stinggel látható) Sam Fender a tavaly novemberi hatszámos Dead Boys EP-je után idén az újra kiadott Play God című első kislemezdalához, a közelgő Hypersonic Missiles album címadó számához és múlt héten a Will We Talk?-hoz is bemutatott egy-egy klipet Vincent Haycock rendezésében, majd a mai napon egy The Borders című újabb felvételt is közzétett – így a 13 számos nagylemezéről már hét dalt hallhatunk.

az egyéjszakás kalandokról szóló illúziótlan Will We Talk? romantikus jelenetekkel kontrasztozott klipje augusztus végéről. . .

“Blue Monday”
Blarin’ loudly out the speakers
Fluorescent liquid in his beaker
Another night they’ve gone too far
She said
“I don’t usually do this kind of thing
Does it change the way you think of me?”
Thinkin’ isn’t his forte

And she said
“If you dance with me, darlin’
If you take me home
Will we talk in the mornin’?”

They leave
Weave around the night’s commotion
And dodge a Mexican standoff
And catch a cab back to his flat
There’s no romance
Sprawled out across the couch
Can’t even make his fuckin’ face out
An age old ritual

And she said
“If you dance with me, darlin’
If you take me home
Will we talk in the mornin’?”

Sometimes, I close me eyes
And sometimes, I see you’re fine

She said
“If you dance with me, darlin’
If you take me home
Will we talk in the mornin’?”

. . .és ma közzétett The Borders kislemezdal a családi problémákból fakadó agresszióról:

FRISSÍTÉS: a dal októberben bemutatott klipje Thomas James rendezőtől!

We were like brothers
Everybody said we looked the same
You’re a little taller, and broader, and bolder
We were afraid of your mother
Hell, she used to hit you so hard
And your dad took off when you were a baby
And you still hate me for my dad stuck around
You pin me to the ground
Eight years old with a replica gun pushin’ in my skull
Saying you’re gonna kill me if I tell
Never did, and I never will
That house was living hell
Come on!

I remember my mother when she found a new man
And your mother thought she found a partner
A father for you, no wonder, you can’t stand me
I can’t stand me, too
I can’t stand me, too
Oh, your gone mother repaired the anger in me
Spoke to me like I was an adult
Didn’t take sides and didn’t turn me against my dad
Then she took those pills and now she’s gone

See her in the night
In the corner of my eye
And I see her in the night

Heard you glassed a boy back in the borders
Some naughty family boys are after you
You pinned me to the wall and said my mother
Stole your inheritance from you, oh yeah?
We ain’t got a penny between wuh
Holding up this tin that we live in
You pinned me to the wall and smashed a bottle
Your eyes the door to hell and all within
Ha

.
az album atomháborús fenyegetés ihlette címadó dala, a márciusi Hypersonic Missiles Vincent Haycock klipjével. . .

. . .és élő előadásával Amerikában, Jimmy Kimmel műsorában:

Dutch kids huff balloons in the parking lot
The Golden Arches illuminate the business park
I eat myself to death, feed the corporate machine
I watch the movies, recite every line and scene
God bless America and all of its allies
I’m not the first to live with wool over my eyes

I am so blissfully unaware of everything
Kids in Gaza are bombed while I’m just out of it
The tensions of the world are rising higher
We’re probably due another war with all this ire
I’m not smart enough to change a thing
I have no answers, only questions, don’t you ask a thing

All the silver tongued suits and cartoons that rule my world
Are saying it’s a high time for hyper sonic missiles
When the bombs drop, darling
Can you say that you’ve lived your life?
Oh, this is a high time for hyper sonic missiles

Cities lie like tumours all across the world
A cancer eating mankind hidden in our blindside
They say I’m a nihilist ’cause I can’t see
Any decent rhyme or reason for the life of you and me
But I believe in what I’m feeling, and I’m firing for you
This world is gonna end, but till then
I’ll give you everything I’ve got
I’ll give you everything I’ve got

All the silver tongued suits and cartoons that rule my world
Are saying it’s a high time for hyper sonic missiles
When the bombs drop, darling
Can you say that you’ve lived your life?
Oh, this is a high time for hyper sonic missiles

They all do the same, only their names change
Honey, you can join their club if you’re born in to money
It’s a high time for hypersonic missiles
And, oh, this is a high time for hypersonic missiles
And, oh, this is a high time for hypersonic missiles
Oh, this is a high time for hypersonic missiles

.
a tavalyi novemberi Dead Boys EP anyaga, melyről a címadó dal és a Leave Fast mellett a Tim Mattia rendezésében klipet kapó That Sound című szám is átkerül a gitáros-énekes idei debütalbumára:

Dead Boys (Prelude)
Dead Boys
Spice
Poundshop Kardashians
That Sound
Leave Fast

.
az albumra záródalként koncertverzióban felkerülő Use című szerzemény:

.
a Hypersonic Missiles nagylemez beharangozó videója:

.
az album borítója és számlistája:

Sam Fender: Hypersonic Missiles (2019)

1. “Hypersonic Missiles”
2. “The Borders”
3. “White Privilege”
4. “Dead Boys”
5. “You’re Not The Only One”
6. “Play God”
7. “That Sound”
8. “Saturday”
9. “Will We Talk?”
10. “Two People”
11. “Call Me Lover”
12. “Leave Fast”
13. “Use (Live)”

A Savages-énekesnő Jehnny Beth tévéműsora a Primal Scream, Idles és Life együttesekkel
feb. 22., 22:00
Morrissey: Knockabout World + Love Is On Its Way Out – újabb dalok az új albumról
feb. 21., 17:23
Alanis Morissette: Smiling – újabb szám az új album és a budapesti koncert elé
feb. 21., 11:43
The Avalanches feat. Blood Orange: We Will Always Love You
feb. 20., 9:18