A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Új Scissor Sisters-szám öt év után + a frontember Jake Shears szólódalai

2017. június 10., 16:38

A működését 2012 őszén felfüggesztő Scissor Sisters bulizenekar tagjai – a képen balról jobbra: a multiinstrumentalista-producer Babydaddy, a frontember Jake Shears, a konferanszié-énekesnő Ana Matronic és a gitáros Del Marquis – a tavalyi Bright Light Bright Light-albumon Elton Johnnal közös jelképes szereplésük (All In The Name) után most egy tényleges új számmal is visszatértek: a Pulse nevű orlandói melegbárban 49 halálos áldozatot követelő tavaly júniusi mészárlás évfordulója elé igazítva egy jótékonysági kislemezt adtak ki az amerikai dalszerző-producer-énekesnő MNDR (született: Amanda Lucille Warner, 1982) társaságában. A SWERLK című táncdal megjelenése ráadásul épp arra hétre esik, mikor Jake Shears az első szólóturnéját adta – és készülő albumának dalait is bemutatta.

A 2010-ben Mark Ronson mellett a Bang Bang Bang című slágerrel feltűnt, majd további közreműködései és szólókarrierje, DJ- és remixer munkái mellett keresett dalszerző-producerré váló MNDR az utóbbi pár évben Kylie Minogue, Santigold, Charli XCX, AlunaGeorge, Flume, RAC, a MS MR vagy a Miike Snow társaságában is dolgozott, és ebbe a színpompás sorba tökéletesen illik ez a táncra buzdító Scissor Sisters-kollaborációja is, melynek bevételeit az orlandói tragédia után a helyi LMBTQ és színesbőrű közösség támogatására alapított Contigo Fund nonprofit egyesültetnek utalják át.

a címbéli új táncot oktató SWERLK szöveges videója:

Babydaddy és MNDR március 25-én, Elton John 70. születésnapján a zongorista-énekes AIDS-alapítványát támogató hollywoodi gálán:

.
Jake Shears június 4–10. közt lezavart első szólóturnéjának számlistáján pár régi Scissor Sisters-dal mellett a Mr Hudson társszerző-produceri segédletével készülő szólóanyagából tíz új szerzemény is szerepelt (az alábbi munkacímekkel: Good Friends, Mustache, Sad Song Backwards, Fit Ain’t One Thing, Everything, Creep City, The Bruiser, Sex On The Brain, Clothes Off, Palace), és közülük néhányat már videofelvételen is élvezhetünk:

Good Friends

Everything

Peace In The Sky

Sex On The Brain (a Lights című Scissor Sisters-dal után itt a videón a 4. perctől:)

Mr Hudson az e heti Jake Shears-turnén és  a stúdióban a szólóalbum év eleji munkálatai idején:

Anna Calvi feat. Charlotte Gainsbourg: Eden – újabb duett a gitáros-énekesnő Hunted lemezéről
feb. 17., 17:45
Desire: Bizarre Love Triangle – New Order-feldolgozás
feb. 17., 12:33
The Clementines: Calm Down – Florence és Benjamin Clementine házaspárduójától
feb. 15., 7:37
Jake Shears: Meltdown – új diszkódal a Scissor Sisters énekesétől
feb. 14., 17:05