A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

“Semmi sem tölt fel úgy engem, mint a Helmet zenéje” – a Rockstar magazin interjúja Page Hamiltonnal

2019. szeptember 23., 21:23

A világ egyik legegyénibb hangzású és stílusú rock (vagy alternatív metál) zenekara, az 1989-ben New Yorkban alakult Helmet egy 30 x 30 x 30 elnevezésű turnéval ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A turné 30 európai majd 30 amerikai várost érint, és minden helyszínen 30 dalt fog előadni a zenekar.
A Helmet, nagy szerencsénkre, az elmúlt években visszatérő vendég a Dürer Kertben, és legalább hatszor-hétszer jártak már Budapesten – ami, mint mindjárt kiderül, nem véletlen.
Fantasztikus intenzitásának, feszességének, erejének és az elképesztően összeszokott négyesnek köszönhetően egy Helmet koncert mindig katartikus élmény. Nyers eufória és megtisztulás.
A zenekar alapítójával, Page Hamiltonnal a Helmet szeptember 24-i, keddi budapesti koncertje kapcsán zenei szerkesztőnk, Pritz Péter készített interjút, melyet teljes egészében a ROCKSTAR magazin szeptemberi számában olvashattok.


Azt hiszem, az összes magyar Helmet rajongó nevében beszélhetek, amikor azt mondom: örülünk, sőt, megtiszteltetésnek vesszük, hogy Budapestet is beválasztottátok aközé a 30 európai város közé, ahol felléptek a jubileumi turnétokkal. Sokszor jártatok már nálunk, mi hoz vissza ide újra és újra – a promótereken kívül?

Nagyon szeretem Budapestet. A napokban felhívott egy barátnőm Hollandiából, és megkérdezte, hogy mit ajánlok neki, melyik európai városban nézze meg a Helmetet a turnén. Egyből Budapestet ajánlottam, mert még nem járt ott, és mert elképesztően jó hely, elképesztően. Ezúttal céljaim is vannak, mert szerencsére most lesz ott egy szabadnapunk, így végre megnézhetem a Bartók Emlékházat, mert legutóbb nyáron léptünk fel nálatok, és akkor zárva volt. A temetőben viszont jártam, és megnéztem a sírját, ahogy Kodály Zoltánét és Solti Györgyét is. Tavaly a Hősök terén csináltam egy panoráma fotót, és majdnem térdre borultam a látványtól. Utána el is tévedtem a Városligetben, rossz irányba indultam el, és majdnem lekéstem a soundchecket. Nagyon rosszul tájékozódom. Szóval, tényleg alig várom, hogy újra ott lehessek.

Mi is! Akik ismerik a Helmetet, valószínűleg tudják, hogy nagy tisztelője vagy Bartók Bélának, és ha már szóba került, elmesélnéd honnan ered ez a rajongás? Kemény rock/metal körökben azért ez mégsem jellemző.

Bartók Béla olyan hatást gyakorolt a világra, hogy a 30-as, 40-es évek után készült filmzenék között szinte nem találunk olyat, amelyiken ez ne lenne érezhető. Hollywood és az egyetemes popkultúra teljesen magába szívta Bartók munkásságát, és persze rengeteg zeneszerzőt is inspirált.
Kiváló zenetanárom, vagyis inkább mentorom volt a University of Oregonon Garry Hagberg személyében (aki egyébként nem mellesleg egy zseni filozófus is), és ő mondta, hogy menjek el, és vegyem meg a Julliard String Quartet előadásában a IV. Vonósnégyest. 18-19 éves voltam ekkor, és mivel nem volt könnyű darab, hiszen Bartók művei nagyon összetettek, évekig hallgattam, és ugyan valamennyire élveztem, leginkább házi feladatnak tűnt a dolog. 1992-ben aztán az In the Meantime megjelenése előtt Spanyolországban játszottam a Világkiállításon, majd az albumot népszerűsítendő egy sajtóturnéra mentem, és interjúkat adtam Amszterdamban, Berlinben, Párizsban. Arra az útra csak Bartókot vittem magammal, és kazettás walkmannel hallgattam. Emlékszem, Madridban feküdtem az ágyamban, és hirtelen megnyílt előttem Bartók világa, és megértettem az egészet. Rádöbbentem, hogy: „Úristen, ez milyen gyönyörű és bámulatos zene!” És azóta kiemelkedő helyet foglal el az életemben Bartók Béla. Olyannyira, hogy egyszer egy budapesti jazz dobos barátomtól kaptam egy ezer forintos bankjegyet, amin ugye az ő képmása van, és azt bekeretezve tartom a falamon.

Csodálatos.

Igen. Hiába vagyok hard rock/heavy metal gitáros, mindenféle zenét szeretek. Még az is meglehet, hogy Bartók géniusza valahogy az én véráramomba is beszivárgott. Egyébként, amikor először léptünk fel Budapesten, az A38 hajón, ott játszottam is egy rövid részletet Bartóktól, az emberek felismerték, és hangos ováció fogadta a dolgot. Gondolom, Magyarországon a legtöbb ember ismeri a munkásságát.

Hát, azt nem mondanám, de akkor megragadnám az alkalmat, és megkérnélek, hogy ajánlj valamit tőle a magyar metál rajongóknak.

Szerintem A Concerto zenekarra című művével például el lehet kezdeni a Bartókkal való ismerkedést, de ajánlom a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művet is. Arra a kettőre rá lehet kattanni. Bartóknak rengeteg humor és vidámság volt a zenéjében. És egyébként már önmagában az óriási teljesítmény lett volna, ha csak a népdalokat gyűjti össze. Imádom őt. Amikor New Yorkban laktam, többször jártam az emlékművénél, a mellszobornál, ami a Nyolcadik sugárút és az 57-ik utca környékén látható egy épületen, ahol utolsó éveit töltötte.

Köszönjük a lelkes bevezetést. Térjünk vissza a Helmetre. Szeptember 3-án kezdtétek a turnét Prágában és október 10-én fejezitek be Londonban, ami őrülten feszes tempó: 30 város 37 nap alatt. Hogy lehet ezt ép ésszel végigcsinálni?

Egy olyan zenekar, mint a miénk, amelyiknek nem túl nagy a turnébüdzséje – hisz játszunk olyan kisebb helyeken is, mint például a Dürer Kert –, nem engedheti meg magának, hogy napokig egy helyben üldögéljen és hetente csak két koncertet adjon. Nem keresünk dollár százezreket, úgyhogy muszáj sűrűn játszanunk. A jó hír az, hogy a zenésztársaim mind 15-16 évvel fiatalabbak, így, ha én végig bírom csinálni, akkor ők is.

Reggel, amikor felkelsz, szoktad tudni, hogy hol vagy?

Ha a koncert előtt nem is mindig tudok teljesen arra odafigyelni, hogy épp hol is vagyunk, a koncert után mindig tudatosítom magamban, hogy „oké, akkor most éppen Oslo felé tartunk.” Egyébként, amikor a menedzserem előállt azzal az ötlettel, hogy csináljunk egy olyan turnét, hogy 30 városban 30 dalt adunk elő minden este, akkor épp otthon üldögéltem és söröztem, úgyhogy nem gondoltam bele, hogy mennyire melós és bonyolult lesz végigcsinálni, csak rávágtam, hogy: „Ja, igen, ez kurva jó ötlet!”
Amúgy 2014-ben, amikor a Betty albummal turnéztunk, volt ugye a lemezről eleve 14 dal, amihez hozzátettünk még 10-et, és tudjátok, ha belelendülök, nem akarom abbahagyni a zenélést, úgyhogy a ráadásokkal együtt az is volt már vagy 28-30 szám. Gondoltam, persze, csináljuk. Úgyhogy nemrég adtam a srácoknak még tízet, amit meg kell tanulniuk előadni. Mostanra tudnak kábé 80-85-öt, és most ehhez jönnek még olyan dalok, amiket soha nem játszottunk még élőben, köztük feldolgozások is.

Mondanál egy párat, ha nem titok?

Na jó. A többiek mindig nyaggatnak azzal, hogy játsszuk Björk Army of Me című számát; én magam régóta szerettem volna előadni a Symptom of the Universe-t, azt a Black Sabbath feldolgozást, amit a The Jerky Boys című film soundtrackjéhez csináltunk; aztán van egy Taken című punk rock szerzemény, amit nagyon bírok, és előkerül az Unsung B-oldaláról a Your Head is, amit mindig is nagyon szerettem. Vannak olyan dalok, amiket megírtunk, felvettünk, aztán soha nem játszottuk el élőben.

Az interjú második felét a ROCKSTAR szeptemberi számában olvashatjátok, a magazint pedig Relay illetve Inmedio üzleteiben találjátok meg.

Helmet
Dürer Kert
szeptember 24., kedd

Címlapfotó: Tom Bronowski

A Guns N’ Roses Sweet Child O’ Mine-ja átlépte az egymilliárdos nézettséget
okt. 16., 3:37
Zagar: Szezon. Eastern Sugar – 15 éves jubileumi koncert az A38-on
Sze. 26., 19:48