A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Sheer Mag: Hardly To Blame – videoklip az A Distant Call album elé

2019. július 22., 19:01

A punk hátterű, de hangzását tekintve a hetvenes évek klasszik rockjából építkező philadelphiai Sheer Mag a 2014-2016 között évente kiadott EP-i (és az azok anyagát kronologikus sorrendben összegyűjtő Compilation album) után 2017-ben állt elő Need To Feel Your Love című első igazi nagylemezével. Christina Halladay énekesnő azóta a New York-i Dirty Fences együttessel is jegyzett egy közös dalt, de most saját zenekarának élén is hallatunk tőle új számokat: az augusztus 23-ra bejelentett A Distant Call című új Sheer Mag-albumról itt van két dal – és az egyikhez klip is.

A legutóbbi album óta a zenekarból távozott a dobos, így az új lemez dobtémáit a stúdióban a szólógitáros Lyle Seely játszotta fel, sőt a felvételeknél hangmérnökként is besegített bátyjának, a basszista-producer Hart Seelynek, míg a ritmusgitáros-vokalista Matt Palmer ezúttal a teljes szövegírást magára vállalta az énekesnőtől kapott koncepció alapján. Christina elég rossz időszakot zárt életében: elveszette állását, szakított a pasijával és meghalt az édesapja is – és erre épül az új konceptalbumuk története is. A ma érkezett Hardly To Blame című dal (a nagylemez A-oldalának utolsó száma) a szakításról szól, és duett formában látható meg a Jonathan Arturo által rendezett klipben.

We talked on the phone
It was so hard to say goodbye
But you were moving on
You had plans for the night

I was walking alone
When it started sinking in
It hurts in my heart and bones
All’s fair, but it’s not a war
I bet ya think you’re

Hardly to blame
Hardly to blame
Hardly to blame
But i know you
I tried to love ya
I tried to tell ya
I tried and tried and tried yeah

At 15th and moore
Is where i started to trip
When you caught me at the door
I swore
I just can’t take it all the time

I’m having some trouble
‘Cause all i see are landmarks of you
And now the city’s a puzzle
That i can’t solve cuz its not true
I bet you think you are

Hardly to blame
Hardly to blame
Hardly to blame
But i know you
I tried to love ya
I tried to tell ya
I tried and tried and tried yeah

.
az album másik beharangozó dalának, a Blood From A Stone-nak a szöveges videója júniusból:

All damn day i’ve been waiting on line
But i missed a paper so the SNAP declined
I can’t tell if I’m doing it to myself

Well not for nothing but let’s lay bare
What’s got us sitting down on the kitchen stairs
It’s the same fight I’ve been having my whole life

But i won’t cry
Cuz i should have known
That to get some comfort from my aching heart
Is blood from a stone

you know it’s hard luck living and I just make do
But if one thing goes the rest follows suit
What do you expect when you’re living check to check

All my days been a cycle on loop
Or so it seems and baby you’re the proof
You’re not there and it’s more than i can bear

But I won’t cry
Cuz I should have known
I’ll get no comfort for my aching heart
Yeah I won’t cry
Cuz with you I’m so alone
There’ll be no comfort for my aching heart
It’s blood from a stone

.
az új A Distant Call album számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:

.
a Sheer Mag július elején az oaklandi Burger Boogaloo fesztiválon a konferanszié szerepét vállaló John Waters filmrendezővel:

Deap Lips – a Deap Vally csajduó és a Flaming Lips közös albumáról
dec. 7., 0:00
Courtney Barnett: MTV Unplugged (Live In Melbourne)
dec. 6., 8:12
Billie Eilish: Xanny – videoklip + lemezborító-festés Jack White-nál
dec. 5., 18:59
EOB: Brasil – klip a Radiohead-gitáros Ed O’Brien első szólóalbuma elé
dec. 5., 15:00