A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Sona Jobarteh-koncert Budapesten!

2017. október 26., 21:19

2018. február 9-én a Müpában adja első magyarországi koncertét a gambiai multiinstrumentalista-dalszerző-énekesnő Sona Jobarteh, a kora nevű 21 húros afrikai hárfa első női virtuóza a zenészek és énekmondók kasztjának, a griot-knak a sorából. Sona az öt legfontosabb nyugat-afrikai kora zenész család egyikének leszármazottja, a Maliból Gambiába vándorolt Amadu Bansang Jobarteh unokája, Toumani Diabaté unokatestvére. Brit édesanyja révén féltestvére a kortárs zeneszerző Tunde Jegede is, akivel az African Classical Music Ensemble-ben zenél együtt, de játszott már a dzsesszénekes Cleveland Watkiss vagy a Blur/Gorillaz-frontember Damon Albarn kíséretében is.

Maya Sona Jobarteh 1983-ban Londonban született, de családja apai ágának nyugat-afrikai hazájában is sok időt tölt, és zenéjében is annak hagyományait ápolja és modernizálja. Három-négyéves kora óta zenél és lép fel színpadokon, még tizenévesen közreműködött Damon Albarn Mali Music projektjében, továbbá dolgozott klasszikus zenekarral, dzsessz- és spoken word előadókkal is. A kora mellett játszik gitáron, csellón és saját fejlesztésű hangszereken, de a londoni Royal College Of Music hallgatójaként zongorán és csembalón is tanult.

2008-as Afro-Acoustic Soul című debütalbuma óta jelennek meg saját lemezei tradicionális és modern, magánéleti és társadalmi témákat egyaránt érintő szerzeményeivel, 2011-es Fasiya (Örökség) című albuma már szép nemzetközi hírnevet szerzett számára. Dolgozott filmzenéken komponistaként és hangvágóként is, a Motherland című díjnyertes dokumentumfilmhez írt zenéje külön lemezen is megjelent, ott volt a Pedro Almodóvar-féle Megtört ölelések muzsikusai közt, a Mandela: Hosszú út a szabadságig és Az iskolakezdő című filmekben pedig szólóénekesnőként is hallható volt..

Sona Jobarteh egy idei hollandiai tévéfellépése. . .

. . és egy teljes koncertje 2015-ből:

Sona a 2015-ös Gambia klipjében. . .

. . ..és a gambiai állami tévében, a családja által alapított zeneiskola, az Amadu Bansang Jobarteh School Of Music vezetőjeként:

a 2010-es Motherland filmzenelemezéről való Kemet című szám:

Damon Albarnnal 2002-ben Jools Holland műsorában a Mali Music album Sunset Coming On című dalával:

a dal stúdióverziója a 2002-ben megjelent Mali Music albumon:

Afel Bocoum, Damon Albarn, Toumani Diabaté & Friends: Mali Music (2002)

00:00 Spoons
05:19 Bamako City
09:27 Le Relax
13:19 Nabintou Diakite
15:08 Makelekele
19:31 The Djembe
24:06 Tennessee Hotel
27:47 Niger
31:39 4am At Toumani’s
34:46 Institu National Des Arts
39:00 Kela Village
42:11 Griot Village
43:24 Le Hogon
47:15 Sunset Coming On
51:30 Ko Kan Ko Sata Doumbia On River
52:33 Les Escrocs

a koncert a Müpa honlapján:
http://mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/sona-jobarteh-2018-02-09_20-00-fesztivalszinhaz

Erlend Øye karanténalbuma a Whitest Boy Alive dobos-vokalistájával
aug. 4., 16:13
Anohni: It’s All Over Now, Baby Blue / Be My Husband – kislemez Bob Dylan- és Nina Simone-dalokkal
aug. 3., 18:50
Mina Tindle feat. Sufjan Stevens: Give A Little Love – a National vokalistanőjének új albumáról
aug. 2., 19:55
Travis Barker & Run The Jewels: Forever – a rapduó közös dala a Blink-182 dobosával
aug. 1., 23:44