A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Starwalker – album az Air és a Bang Gang frontembereitől

2016. március 29., 11:35

Az utolsó turnéján 2009-ben a Petőfi Csarnokba és 2010-ben a soproni VOLT Fesztiválra is eljutó francia Air sikerduó tagjai a 2012-es Le voyage dans la lune filmzene-projektlemez óta csak egyetlen közös számot jegyeztek Jean-Michel Jarre tavalyi albumán, inkább külön dolgoznak: a gitáros-vokalista Nicolas Godin múlt ősszel adta ki Bach-átiratokra épülő első szólólemezét, melyen a Phoenix frontembere is közreműködött (Contrepoint), míg a billentyűs-énekes Jean-Benoît Dunckel most április 1-jén jelenteti meg az izlandi Bang Gang downtempo/dark pop együttes vezérével, Barði Jóhannssonnal közös Starwalker duójának első albumát.

A Starwalker tagjai már közös munkájuk előtt is igen aktívak voltak anyazenekaraikon kívül. Dunckel például már 2006-ban előállt egy szólólemezzel Darkel néven/címen, 2011-től pedig az angol New Young Pony Clubból átcsábított billentyűs-vokalistanővel, Lou Hayterrel is együtt dolgozott – elektronikus popprojektjük, a Tomorrow’s World  2013 tavaszán adta kis címnélküli albumát.

tomorrowsworld-car

A Bang Gang projekt egyeduralmi irányítása mellett rengeteg filmzenét jegyző Jóhannssonnak szintén van egy csaj+pasi duója, és annak női tagja hozzá hasonlóan szintén multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekes: a világpolgár (izraeli-holland állampolgársága mellett főleg Párizsban és New Yorkban dolgozó) Keren Ann-nel közös Lady & Bird a különféle art-pop és szimfonikus anyagok után 2011-ben még egy igazi operát is írt Red Waters címmel.

lady-and-bird

A teljes 50-50%-os demokráciában alkotó francia-izlandi Starwalker dalaiba a frontemberek magukkal hozták anyazenekaraik tradícióit meg a filmzenei affinitásukat is, és a 2014 márciusában kiadott négyszámos Losers Can Win debüt-EP után két évvel végre elkészült címnélküli első albumuk is, mely már a pénteki megjelenés előtt végighallgatható itt a borítókép alatt.

starwalker-album2

.
a Starwalker-klipek időben visszafelé:

Holidays (2016. február)

Le President (2015. december)

Blue Hawaii (2014. november)

Losers Can Win (2014. február)

Bad Weather (2013. október)

.
mutatóba itt egy Bang Gang-klipdal is, az I Know You Sleep 2008-ból:

.
itt a bevezetőben említett legutóbbi Air-felvétel, a tavaly októberi Jean-Michel Jarre-albumon megjelent Close Your Eyes kollaboráció:

.
az Air utolsó turnéjának 2009-es budapesti állomásán Dunckellel készült interjú magyar nyelven itt olvasható:
http://mozi.hir24.hu/hirek/20091216/99-erzelem-1-matematika-air

Mike Patton & Jean-Claude Vannier: Browning – újabb dal a Faith No More-énekes új albumáról
aug. 24., 6:41
Blue Hawaii: All That Blue – a kanadai Braids-frontlány tánczenei duójának új albumáról
aug. 23., 13:47
Missy Elliott: Throw It Back – videoklip + Iconology – ötszámos EP
aug. 23., 10:49
Lana Del Rey: Fuck It I Love You + The Greatest – dupla videoklip az új album elé
aug. 22., 21:00