A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Suede: Like Kids – a 2016-os új album első videoklipje

2015. december 2., 8:23

A londoni Suede a britpop korszak sikerzenekarai közül a legszebb és legerősebb visszatérést produkálta egy évtized kihagyás után elkészült 2013-as Bloodsports albumával, és már jön is a folytatás: az énekes Brett Anderson és zenésztársai idén februárban az NME Awards gáláján már bemutattak egy új dalt (What I’m Trying To Tell You), ősszel pedig már be is jelentették hetedik sorlemezüket. A 2016. január 22-re várható Night Thoughts albumról már két számot is hallhatunk Outsiders és Like Kids címmel – és ez utóbbi rögtön egy videoklippel együtt érkezett.

A két évvel ezelőtti visszatérő lemezt a legsikeresebb Suede-albumnak, az 1996-os Coming Upnak a felállásával és producerével (Ed Bullerrel) készítették, és ugyanígy tettek a Night Thoughts estében is, melyet Roger Sargent rendező azonos című filmjével együtt jelentetnek meg CD+DVD kiadáson. A teljes 12 számos anyagot élőben már kétszer is előadták novemberi londoni koncertjeiken, és most december elején az első klipet is bemutatták a Like Kids kislemezdallal (mely a címéhez illően egy gúnyos-játékos gyerekkórust is kap a végére).

a szeptember végén közzétett Outsiders című első beharangozó szám:

a Night Thoughts album beharangozó videója Roger Sargent azonos című filmjének képeivel:

egy teljes Suede-koncert az idei Glastobury fesztiválról, ahol már az I Don’t Know How To Reach You című új dal is elhangzott:

Pantomime Horse
Moving
Trash
Animal Nitrate
We Are The Pigs
Killing Of A Flash Boy
It Starts And Ends With You
He’s Dead
Pale Snow
I Don’t Know How To Reach You
The Living Dead
Drowners
So Young / Can’t Get Enough
Metal Mickey
Beautiful Ones
She’s In Fashion
New Generation

.
az új album borítója és számlistája:

Suede: Night Thoughts (2016)

When You Are Young
Outsiders
No Tomorrow
Pale Snow
I Don’t Know How To Reach You
What I’m Trying To Tell You
Tightrope
Learning To Be
Like Kids
I Can’t Give Her What She Wants
When You Were Young
The Fur & The Feathers

suede-night

Anohni: It’s All Over Now, Baby Blue / Be My Husband – kislemez Bob Dylan- és Nina Simone-dalokkal
aug. 3., 18:50
Mina Tindle feat. Sufjan Stevens: Give A Little Love – a National vokalistanőjének új albumáról
aug. 2., 19:55
Travis Barker & Run The Jewels: Forever – a rapduó közös dala a Blink-182 dobosával
aug. 1., 23:44
Róisín Murphy: Something More – a Moloko-díva új Róisín Machine albumáról
Júl. 31., 14:36