A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Suicide-feldolgozás Alan Vega emlékére az Arcade Fire vezérétől +FRISSÍTÉS: az MGMT-től is!

2016. július 18., 9:29

A hétvégén 78 éves korában elhunyt Alan Vega, a legendás Suicide duó énekese, aki a szintetizátoros Martin Rev társaságában alakított New York-i együttesével 1970-ben(!) elsőként használta zenéjére a “punk music” meghatározást, de a szinti- és elektropop, illetve indusztriál zenéknek is egyik előfutára volt. Az első fontos feldolgozás-tiszteletadás az Arcade Fire-frontember Win Butlertől érkezett (aki idén már David Bowie emlékére is rendezett egy monumentális New Orleans-i búcsúztató parádét). Butler a zenekarával élőben már játszott korábban is Suicide-klasszikusokat, és most egy feldolgozást stúdióverzióban is közreadott.

A Keep Your Dreams című 1977-es Suicide-dalból – az 1979-es Dream Baby Dream kislemezsláger korai változatából – készült tisztelgő átiratot Win Butler a DJ-álneve (DJ Windows 98) alatt működtetett Twitter- és SoundCloud-oldalán tette közzé – itt hallható:

a Dream Baby Dream feldolgozása 2014 augusztusában az Arcade Fire-tagok és David Byrne közös előadásában:

a két dal eredetiben Alan Vega és Martin Rev duójától, a Suicide-tól:az 1977-es első verzió Keep Your Dreams címmel. . .

. . . és a klasszikus 1979-es változat, a Cars-frontember Ric Ocasek produceri segédletével készült Dream Baby Dream:

suicide-cbgb

suicide-punk

.
FRISSÍTÉS: néhány órával az Arcade Fire-frontember után az MGMT is közzétett egy Alan Vega előtt tisztelgő átiratot, de az nem egy Suicide-számból, hanem az elhunyt énekes Goodbye Darling című 1983-as szólódalából készült – ami itt a feldolgozás alatt is meghallgatható!

Liz Phair: Good Side – új dal a tíz év után érkező visszatérő albumról
okt. 13., 12:12
St. Vincent: New York (Nina Kraviz Vocal Mix) – a MASSEDUCTION Rewired remixalbumról
okt. 12., 10:55
Luke Evans: Love Is A Battlefield – a walesi filmsztár albumának Budapesten forgatott klipje
okt. 11., 11:44
Lana Del Rey, Weyes Blood & Zella Day: For Free – Joni Mitchell-feldolgozás
okt. 10., 16:44