A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Szabad.vagy – megjelent a Vad Fruttik új lemeze

2018. május 19., 6:52

Három év után, május 16-án új nagylemezt ad ki az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Vad Fruttik. Szabad.vagy című albumuk dalait és legnagyobb slágereiket a Budapest Parkban hallhatjuk május 19-i lemezbemutató koncertjükön.

Dalok, melyeket önálló életre keltve sokszor olyan rajongás vesz körül, amit több generáció is magáénak tart, számtalanszor idézett sorok, szavak formájában, különböző élethelyzetekben, dalszövegeknek álcázott versekben és verseknek álcázott dalszövegekben. A Vad Fruttik több mint tíz éve írja és adja ki magából az ilyen szerzeményket, Szabad.vagy című legújabb lemezén pedig következetesen ismét új irányba indul.

„A 2015- ös Tudom milyen album után 2017-ben feldolgoztuk magunkat a High Tech remixlemezen, ami egyfajta alternatívát is jelentett a zenekar számára, hogy felszabadítsuk a bennünk feszülő elektronokat. Ennek a folyamatnak a legújabb állomása a Szabad.vagy, ami egyrészt eddigi munkáink továbbgondolása, másrészt itt olyan zenei elemeket is igyekeztünk beépíteni a Vad Fruttik-dalokba, amelyek első hallásra akár még furcsának is tűnhetnek. Ilyen például a gregorián dallamvezetés és a grime, vagy a neo soul és a poszt-grunge” – mesél az előzményekről Likó Marcell, a zenekar frontembere, dalszerző-szövegírója.

„A nemrég született gyerekeknek köszönhetően sok minden megváltozott az életemben, így a dalszövegek sem csak társadalomkritika és lélekboncolás témakörben íródtak: írtam szülői kihívásokról, hogy mennyire határoz meg minket a környezet és a szüleinktől kapott örökség, illetve hitről és a kétségről” – mondja Marcell a szövegekről.

A Szabad.vagy album:

A nyolc számos, koncept jellegű Szabad.vagy dalait – mely fizikai formátumban május 16-ától a MOL töltőállomásain is kapható, online pedig a jól ismert felületeken – a közönség lemezbemutató koncerten, május 19-én a Budapest Parkban hallhatja első alkalommal.  A vendég az Óriás lesz.

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb, legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol érzelmesebb, gitárcentrikus és izgalmas elektronikával megtámogatott.

A Vad Fruttik 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett az együttes debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga Zsiguli, vagy a Nekem senkim sincsen –, melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a 2010-ben megjelent Fénystopposok (rajta a Lehetek én is című számmal),  azt követően a 2014-es Darabok, 2015-ben pedig a szakmai és közönségsikert aratott Tudom milyen. A zenekar eddig kétszer, 2014-ben és 2016-ban kapott Fonogram-díjat, míg Likó Marcell Artisjus-díjat vehetett át az Év szövegírója kategóriában 2017-ben. 2014-ben nagy visszhangot kiváltó kötet is készült Marcellel A Bunkerrajzoló címmel, melyből színházi adaptáció is készült; 2016-ban egy dalszöveggyűjtemény, az Énekelt és el nem énekelt dalok, és a közeljövőben újabb színházi darab: előkészületben a Béke presszó.

Program:
18.00 kapunyitás
19.00 Óriás
20.00 Vad Fruttik lemezbemutató

További információk a Budapest Park oldalán.

Esemény: https://bit.ly/2K4Z34R

Honlap: www.vadfruttik.hu

Facebook.

20 éves Budapest egyik legjobb hanglemezboltja, a Deep
jún. 24., 9:21
Jövő hét végén a Thievery Corporation visszatér a Budapest Parkba!
jún. 19., 16:17
IV. Petőfi Zenei Díj – Indul a közönségszavazás
jún. 18., 17:50