A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Tame Impala: Currents – a teljes új album

2015. július 12., 16:50

Az ausztrál Tame Impala közelgő harmadik albumáról a tavasz folyamán már hallhattuk a Let It Happen, Cause I’m A Man, Disciples és Eventually című beharangozó számokat, majd az első hivatalos kislemezdalnak választott Cause I’m A Man egyszerre két videoklipet is kapott, de most végre itt a teljes anyag: a Currents című albumot, melyen a frontember Kevin Parker a pszichedelikus rocktól a táncos pop felé mozdult, ma hivatalosan is meghallgathatóvá tették a július 17-re kiírt megjelenés előtt.

A fenti zenekarkép közepén látható 29 éves dalszerző-multiinstrumentalista-producer-énekes tánczenés fordulata nem előzmények nélküli: tavaly már egy Michael Jackson-feldolgozást is közzétett és egy AAA Aardvark Getdown Services nevű alkalmi funk-diszkós projekttel is koncertezett, Mark Ronsonnal pedig három közös számot is készített, melyek a sztárproducer januári Uptown Special sikeralbumán jelentek meg. A barátnőjével, a Melody’s Echo Chamber projekt élén elhíresült Melody Prochet francia dalszerző-énekesnővel való szakítása után Párizsból a nyugat-ausztráliai Perth-be visszaköltöző Parker az önéletrajzi ihletésű új Tame Impala-anyagon a változás és átalakulás témakörét járja körül (a Currents albumhoz és a kislemezekhez készült borítósorozat Robert Beatty képzőművésztől rendelt számítógépes grafikái is a folyékony halmazállapotú anyag szilárd akadályok körüli mozgását modellezik).

tame-currents

A psych-rockos első két album, a 2010-es Innerspeaker és a 2012-es Lonerism után harmadik sorlemez szintetikusabb, elektronikusabb textúrájú, dalstruktúrák és -hosszok között csapongó, eklektikus, kaleidoszkópikus, színes, táncos anyag, melynek az új Unknown Mortal Orchestra-albumhoz hasonlóan a funk volt a katalizátora, de annál jóval messzebbre repül diszkóországba (Parker előszeretettel meséli azt a meghatározó pillanatot, mikor begombázva Bee Geest hallgatva kocsikázott Los Angelesben). A Disiciples című számot bevallottan a hetvenes évekbeli rádiós popzenék ihlették, a nyolcvanas években lubickoló The Moment alapja egy régi Tears For Fears-sláger (Everybody Wants To Rule The World), a Past Life vagy az Eventually a nagy példakép Flaming Lips kilencvenes évek végi himnikus-szimfonikus hangzásváltására emlékeztet, a legnagyobb Tame Impala-slágernek ígérkező The Less I Know The Better pedig tényleg maga a diszkómennyország.

a Currents című új album már végighallgatható egyben itt

FRISSÍTÉS: az album számonként a YouTube-on!

1. Let It Happen (7:46)
2. Nangs (1:47)
3. The Moment (4:15)
4. Yes I’m Changing (4:30)
5. Eventually (5:19)
6. Gossip (0:55)
7. The Less I Know The Better (3:38)
8. Past Life (3:47)
9. Disciples (1:48)
10. ‘Cause I’m A Man (4:01)
11. Reality in Motion (4:12)
12. Love/Paranoia (3:06)
13. New Person, Same Old Mistakes (6:02)

egy kis videó az album születéséről, a Nangs című szám aláfestésével:

Szerző:
Címkék:
Caroline Polachek: So Hot You’re Hurting My Feelings – újabb szólódal az ex-Chairlift-énekesnőtől
Sze. 17., 10:26
Apparat: Heroist – videoklip CAFe Budapest fesztiválra meghirdetett koncert elé
Sze. 16., 8:11
Angel Olsen: Lark – újabb monumentális klipdal az All Mirrors albumról
Sze. 15., 17:05
Sharon Van Etten szereplése a filmsztár Jeff Goldblum új dzsesszlemezén
Sze. 13., 10:18