A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

The Boomtown Rats: Trash Glam Baby – Bob Geldof zenekarának 36 év után érkező új albumáról

2020. január 10., 11:16

A Boomtown Rats ír punk/new wave együttes élén (főleg a hetvenes évek végi listavezető Rat Trap és I Don’t Like Mondays slágerekkel), A fal című 1982-es Pink Floyd-film főszereplőjeként és az 1985-ös Live Aid szuperkoncert szervezőjeként elhíresült Bob Geldof 1986-tól már szólóelőadóként bővítette diszkográfiáját. 2012 tavaszán a budapesti Petőfi Csarnokban is láthattuk koncertezni, ám a következő évben már újjáalakította anyazenekarát, és most 2020-ben 36 év után egy új albumot is megjelentet régi társaival – az első számát már hallhatjuk is!

Az 1951-es születésű dalszerző-gitáros-énekes három 1975-ös alapítótársával, Garry Roberts szólógitárossal, Pete Briquette basszistával és Simon Crowe dobossal indította újra az együttest több mint negyedszázadnyi szünet után (az utolsó albumok felállásából csak a billentyűs Johnny Fingers hiányzik, az ő szerepkörét a producerként is aktív Briqeutte vállalta át). Az újjáalakulást ünneplő Back To Boomtown: Classic Rats Hits című 2013-as válogatásra felvett két új szám és az azóta eltelt évek sikeres koncertezgetése után úgy döntöttek, jöhet egy új stúdióalbum is: a Rats hetedik nagylemeze stílszerűen a Patkány évében érkezik a kínai horoszkóp szerint, Citizens Of Boomtown címmel március 13-án. A nyitódalnak választott Trash Glam Baby itt hallható:

.
a visszatérő album borítója és számlistája:

The Boomtown Rats: Citizens Of Boomtown (2020)

01 “Trash Glam, Baby”
02 “Sweet Thing”
03 “Monster Monkeys”
04 “She Said No”
05 “Passing Through”
06 “Here’s A Postcard”
07 “K.I.S.S.”
08 “Rock ‘n’ Roll Yé Yé”
09 “Get A Grip”
10 “The Boomtown Rats”

.
a 2013-as válogatás Back To Boomtown és The Boomtown Rats című új dalai, melyek közül az utóbbi a 2020-as albumra is átkerül:

.
emlékeztetőül a zenekar néhány sikerdala:

Looking After No. 1 (1977)

She’s So Modern (1978)

Like Clockwork (1978)

Rat Trap (1978)

I Don’t Like Mondays (1979)

Banana Republic (1980)

az 1984-es Drag Me Down az 1985-ös Live Aid koncerten:

.
Bob Geldof legsikeresebb szólódala, az 1990-es The Great Song Of Indifference:

az I Don’t Like Mondays a 2012-es budapesti koncertjén:

SoKo: Being Sad Is Not A Crime – videoklip az énekesnő tavaszra várható új albuma elé
jan. 17., 19:57
Szűcs: Tudunk várni – szólóanyag a Heaven Street Seven egykori frontemberétől
jan. 17., 15:22
The 1975: Me & You Together Song – újabb dal az áprilisra csúszott új albumról
jan. 16., 22:37
The Chats: The Clap – klipdal az ifjú ausztrál punk-rockerek első albuma elé
jan. 16., 16:47