A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

The Hives: I’m Alive – új kislemezdal négy év után, Jack White kiadójánál

2019. május 17., 3:24

A Hives fekete-fehér egyenöltözetű svéd rockerei, akik 2005-2010 közt három alkalommal is felléptek a Szigeten, utoljára 2012-ben adtak ki albumot (Lex Hives), azóta csak egytelen új számot jelentettek meg: a Cirkeln (A Kör) című 2015-ös fantasy betétdalát, a Blood Red Moont, melyet a film producerével és zeneszerzőjével, az ABBA-főnök Benny Anderssonnel együtt is előadtak egy tévéfellépésen. A fagerstai Almqvist testvérpár vezette kvintett múlt éjszaka Jack White nashville-i Third Man Records komplexumában koncertezett – és egy új kislemezdallal is visszatért.

A hatvanas évekbeli beat, mod és pre-punk garázsrock színterek örökségének ezredfordulós modernizálásával befutott energikus svédek a három-négy évente érkező albumaik (Barely Legal – 1997, Veni Vidi Vicious – 2000, Tyrannosaurus Hives – 2004, The Black And White Album – 2007, Lex Hives – 2012) után beállt lemezszünet alatt is rendszeresen koncertezgettek, és már játszottak új szerzeményeket is, mint a Two Kinds Of Trouble vagy a szintén 2014-ben debütált I’m Alive – és most 2019-ben ez utóbbi számot választották visszatérő kislemezdaluknak (a Dave Sardy producerrel felvett szám nyáron fizikai formátumban is megjelenik egy dupla A-oldalas kislemezen Jack White kiadójánál).

Az énekes Howlin’ Pelle Almqvist (Per Almqvist), a zeneszerző-szólógitáros-billentyűs Nicholaus Arson (Niklas Almqvist), a ritmusgitáros Vigilante Carlstroem (Mikael Karlsson) és a dobos Chris Dangerous (Christian Grahn) mellől 2013 végén eltűnt – a hivatalos verzió szerint: kimerültség miatt betegszabadságra vonultDr. Matt Destruction (Mattias Bernvall) basszista posztját a Randy punk-rock zenekarból érkezett Johan Gustafsson vette át, aki The Johan and Only művésznéven lett az együttes hivatalos tagja.

néhány kép a Jack White nashville-i bázisán adott múlt éjszakai koncertről:

View this post on Instagram

For a band I haven’t actively listened to in over a decade, this show was phenomenal. #thehives

A post shared by Derrik Riley (@d.riley.85) on

.
az I’m Alive ma megjelent kislemezverziója. . .

. . . és élő ősbemutatója még 2014 novemberében a kolumbiai Bogotában:

.
összevetésként itt vannak a 2012-es legutóbbi Lex Hives album Go Right Ahead és Wait A Minute című klipdalai:

.
egy 2014-es kisfilm a zenekar áttörését meghozó Hate To Say I Told You So című 2000-es szám születéséről:

.
interjúk a Hives tagjaival, 2004-ből és 2005-ből:
http://est.hu/cikk/30547/visszajutottunk_a_hatvanas_evekig_-_the_hives
http://est.hu/cikk/33729/the_hives_-_klasszikus_stilus

Caroline Polachek: Door – szólódal és klip az ex-Chairlift-énekesnőtől
jún. 19., 20:47
Metronomy: Salted Caramel Ice Cream – klipdal az új album bejelentéséhez
jún. 19., 10:58
Michael Kiwanuka & Tom Misch: Money – közös dal a két angol gitáros-énekes-producertől
jún. 19., 7:43
Devendra Banhart: Kantori Ongaku – szürreális videoklip a Ma című album bejelentéséhez
jún. 18., 21:19