A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

The Shins: Dead Alive – visszatérő klipdal Halloween alkalmából

2016. október 27., 12:18

Az ezredfordulón feltűnt The Shins kultikus zenekar az amerikai indie rock színtéren – Natalie Portman mondja is a Garden State (A régi környék) című 2004-es Zach Braff-filmben, hogy ennek az együttesnek már egyetlen dala is képes megváltoztatni az ember életét! A legutóbbi 2012-es Port Of Morrow album óta ugyan csak egyetlen számot kaptunk (a So Now What épp egy újabb Zach Braff-filmhez, a 2014-es Wish I Was Here-hez készült), de a dalszerző-gitáros-énekes James Mercer – aki a köztes időben a másik együttesére, a sztárproducer Danger Mouse-zal közös Broken Bellsre koncentrált – 2017 elejére már beígérte a Shins új nagylemezét, sőt Halloween elé igazítva a mai napon már meg is jelentetett egy Dead Alive című új szerzeményt, amihez videoklip is jött.

A Shins 2013 tavaszáig koncertezett, aztán annak az évnek a végén a frontember már a Broken Bells élén tért vissza és egy ideig azzal volt elfoglalva: a space pop projekt 2014 elején megjelent After The Disco című második albumához komoly turné is tartozott. Mercert 2015-ben a Modest Mouse visszatérő lemezén is hallhattuk vokálozni, ám 2016-ban már végre újra a Shinsre koncentrál: zenésztársaival felvettek egy új albumot, majd a stúdiózás után augusztus végétől újra koncertezni is kezdtek, és most az egyik új szerzeményből, a Dead Alive-ból már itt is van a stúdióverzió, a Halloweenhez illő rémálom-videoklipjével együtt.

shins-deadalive

a Dead Alive élőben egy szeptemberi koncerten:

shins16live

.
a Shinstől idén nyáron már érkezett egy új felvétel, a Beatles-dalokra épített Beat Bugs című Netflix-gyereksorozathoz feldolgozott The Word című Lennon/McCartney-szerzemény:

a legutóbbi Shins-dal, a So Now What a 2014-es Wish I Was Here (Bárcsak itt lennék) filmzenelemezéről:

.
a 2012-es Port Of Morrow album klipdalai:

Simple Song

The Rifle’s Spiral

a Port Of Morrow címadó száma élőben a Radiohead-producer Nigel Godrich pincestúdiójában, a From The Basement sorozat részeként:

.
The Shins. You know them? You gotta hear this one song. It’ll change your life, I swear” – Natalie Portman megmutatja a zenekar New Slang című 2001-es dalát Zach Braff filmjében:

gardenstate

.
mutatóba itt van James Mercer másik együttesének, a Danger Mouse-zal közös Broken Bellsnek a 2014-es albumáról a két klipdal, a címadó After The Disco. . .

. . .és a Holding On For Life videója, melyben Kate Mara és az azóta elhunyt Anton Yelchin a két főszereplő:

a Holding On For Life-ot Jacob Gentry rendező eredetileg 15 perces (kétrészes) kisfilmként készítette el:

brokenbells-holding2

Beck: Paisley Park Sessions – Prince-feldolgozások Prince stúdiójában
nov. 19., 8:16
Haim: Hallelujah – újabb kislemezdal Paul Thomas Anderson-klippel
nov. 18., 22:26
Lauryn Hill: Guarding The Gates – új felvétel fél évtized után a Queen & Slim filmhez
nov. 17., 10:57
Grimes: So Heavy I Fell Through The Earth – újabb dal a Miss Anthropocene albumról
nov. 15., 15:10