A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Thurston Moore: The Best Day – a Sonic Youth-főnök új szupergruppja + FRISSÍTÉS: budapesti koncert!

2014. október 13., 8:27

A Sonic Youth egykori frontembere és dobosa  újra együtt zenél,  de a dalszerző-gitáros-énekes Thurston Moore szólólemezeként megjelenő albumon (mely itt már megjelenés előtt hallható) a My Bloody Valentine basszistanője és a Radiohead-haverzenekar Nøught briliáns gitárosa is velük játszik.

A legendás New York-i noise-rock zenekar, a Sonic Youth három évtized után 2011 végén esett szét a frontemberpár, Thurston Moore és a basszista-énekesnő Kim Gordon válásával. Az ötvenes évei közepén is kölyökképű gitáros-énekes már 2012-ben alapított egy energikus új együttest nem túl ismert zenészekkel (aztán ezzel a Chelsea Light Moving nevű formációval 2013 tavaszán egy címnélküli albumot is kiadott), ám 2014-től már inkább szólóelőadóként dolgozott – miközben új kísérőzenekarát már jól ismert tagokból állította össze: régi cimborája, a szintén Sonic Youth-veterán Steve Shelley dobos mellett a My Bloody Valentine-basszusgitáros Debbie Googe és egy másik angol zenész, a gitáros James Sedwards kíséri (ő a Radiohead és John Peel által egyaránt nagyra tartott oxfordi avant-rock Nøught vezéreként tűnt fel a kilencvenes évek közepén, majd egy évtizeddel később  a Guapo nevű experimentális zenekarba is beszállt basszistának). Az élőben The Thurston Moore Band név alatt koncertező új kvázi-szupergrupp felállással felvett The Best Day az előző Thurston Moore-albumnak, a Beckkel készített 2011-es Demolished Thoughtsnak a melankolikus-akusztikus hangzásával szemben egy erős rockos anyag lett  – amint az itt az alábbi NPR-lejátszón már a megjelenés előtti héten meghallgatható.

FRISSÍTÉS: az album a YouTube-on!

“Speak To The Wind” – 8:30
“Forevermore” – 11:15
“Tape” – 5:54
“The Best Day” – 4:31
“Detonation” – 2:56
“Vocabularies” – 4:31
“Grace Lake” – 6:53
“Germs Burn” – 5:52

.
a Thurston Moore Band egy augusztusi koncertje a Forevermore, Speak To The Wind, Germs Burn, Detonation és Grace Lake dalokkal:

FRISSÍTÉS 2: az új Thurston Moore-album Speak To The Wind című nyitódalához október 20-án egy misztikus horrorklip is érkezett Santiago Mostyn rendezésében!

.
FRISSÍTÉS 3: az album turnéja Budapestre is elér, a Thurston Moore Band 2015. június 3-án az A38 Hajón lép fel!
http://www.a38.hu/hu/program/thurston-moore-us

David Byrne: The Fat Man’s Comin’ – karácsonyi dal a kövér Télapóról
dec. 2., 17:30
Gaz Coombes – klipdalok a Supergrass-frontember új Turn The Car Around szólóalbumáról
nov. 30., 10:51
Morrissey: Rebels Without Applause – a Bonfire Of Teenagers albumról, Red Hot Chili Peppers-zenészekkel
nov. 26., 6:30
Romy & Fred again..: Strong – a szólópályára tért The xx-frontlány újabb dala a DJ-producerrel
nov. 15., 6:08