A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Tove Styrke: Mistakes – új videoklip a svéd elektropop énekesnőtől

2017. október 8., 15:14

Az e heti klipek közt a legnagyobb figyelmet kapó Tove Lo-féle Disco Tits után jöjjön egy azzal egy időben bemutatott videó egy másik Tove keresztnevű svéd elektropop énekesnőtől, akinek még ráadásul a zenéje is jó: az 1992-es születésű Tove Styrke már 2010-es debütalbumával platinalemezes pophercegnő lett hazájában, a 2015 legjobb albumai közt jegyzett Kiddo szép kritikai sikert is hozott neki, a Say My Name című idei kislemezdalával előzenekari posztot szerzett Lorde közelgő amerikai turnéján, a még jobban sikerült Mistakeshez pedig Joanna Nordahl rendezőnővel és egy ötvenfős menyasszonysereggel forgatott pazar klipet.

Az észak-svédországi Umeå városában zenész és balett-táncos múltú szülők gyermekeként született, az éneklés mellett zongorázni és gitározni is megtanuló Tove Anna Linnéa Östman Styrke 16 évesen tűnt fel a svéd Idol tévés tehetségkutatón, ahol rögtön lemezszerződést is nyert. Million Pieces című első kislemezdalát még Lykke Litől és a Shout Out Louds indie rock zenekar frontemberétől, Adam Oleniustól kapta, de az elektropopra fazonírozott címnélküli debütalbumára már zömében saját szerzeményeket készíthetett társszerző-producereivel. A férfiaknak beszólógató számokkal (Even If I’m Loud It Doesn’t Mean I’m Talking To You, Borderline) beharangozott második nagylemeze, a Kill Bill főhősnőjéről elnevezett 2015-ös Kiddo már beillett a perfekt pop kategóriába, a 2018-ra ígért harmadik albumához kedvet csináló – és tényleg nagyon ígéretes – két idei kislemezét pedig a svéd dalszerző-producer Elof Loelv (Niki & The Dove, Icona Pop, Zara Larsson, Rihanna, Katy Perry stb.) társaságában írta és rögzítette.

Tove Styrke legfrissebb dala, a saját tévedéseink és tökéletlenségünk elfogadásáról szóló Mistakes, melynek videóját a fenti kép bal szélén látható Joanna Nordahl rendezőnővel forgatta:

a dal akusztikus gitárkísérettel a Sofar Sounds és az Amnesty International múlt havi rendezvényén egy New York-i bútorboltban:

.
a tavaszi Say My Name kislemezdal Daniel Skolund rendező klipjével. . .

. . . akusztikus stúdióverziójában. . .

. . . és élőben egyetlen zongorával kísérve:

.
összevetésként itt a teljes 2015-ös Kiddo album, a négy kislemezdalhoz videoklipek is:

Ain’t Got No…
Snaren
Ego (videoklip)
Samurai Boy
Borderline (videoklip)
Who’s Got News
Number One (videoklip)
Even If I’m Loud It Doesn’t Mean I’m Talking To You (videoklip)
Burn
Decay
Walking A Line
Brag

.
mutatóba itt a 2010-es első album néhány dala is: a debütáló kislemezre került Million Pieces című Lykke Li-szerzemény. . .

. . . a második kislemezdalként a legnagyobb sikert arató White Light Moment. . .

. . . az első klipet kapó High And Low. . .

. . . és az első album 2011-es bővített újrakiadására nyitódalként feltett Call My Name:

Björk: Arisen My Senses – videoklip Arca szereplésével, Jesse Kanda rendezésében
dec. 18., 17:35
Phoenix: Ti Amo Speciale – fiktív nyolcvanas évekbeli varietéműsor Warren Fu rendezésében
dec. 18., 11:21
A Run The Jewels duó új videói közt egy Stephen Colberttel közös dal karácsonyra
dec. 17., 17:20
Billy Corgan: Neath The Darkest Eves – koncertfilm a Smashing Pumpkins-frontember szólóalbumához
dec. 16., 17:33