A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Toy – dalok a Sexwitch-lemez utáni új albumról +FRISSÍTÉS: az I’m Still Believing klipje

2016. szeptember 7., 5:32

Most, hogy az elmúlt napokban Bat For Lashes két újdonsággal, a Joe’s Dream klippel és a Gypsy című Fleetwood Mac-feldolgozással is jelentkezett, jöjjenek friss felvételek az énekesnő tavalyi Sexwitch projektjének zenésztársaitól, a londoni Toy együttestől is! Az első két albumának (Toy – 2012, Join The Dots – 2013) anyagával 2014 tavaszán a budapesti Dürer Kertben is koncertező zenekar – az egzotikus tájakról származó hatvanas-hetvenes évekbeli psych-pop és –folk dalok rockfeldolgozásaira épülő 2015-ös Sexwitch lemez kitérője után – 2016. október 28-án adja ki Clear Shot című harmadik soralbumát, melyet már remek beharangozó számok vezetnek fel.

A gitáros-énekes Tom Dougall vezetésével 2010-ben Brightonból indult, de idővel Londonban költöző Toy együttes tagjai a posztpunk és krautrock beütésű pszichedelikus rockjukkal abba a zenei körbe tartoznak, ahová például a Horrors is, de – ahogy a Horrors-frontember Faris Badwan is a maga Cat’s Eyes projektjével – nyitottak egyéb kalandozáskora is. Dougallék a pakisztáni származású brit dalszerző-énekesnő Natasha Khan (Bat For Lashes) és közös producerük, Dan Carey társaságában már 2013-ban készítettek egy hetvenes évekbeli iráni dalra épülő átdolgozást (The Bride), mely aztán az azonos című új Bat For Lashes-albumhoz is inspirációt adott, nemcsak a közös Sexwitch lemezükhöz.

toy14ff

sexwitch-live2

sexwitch-live4

A Toy pályáján ez a Sexwitch-kaland, úgy tűnik, nagy változást hozott: a Natashával közös alkalmi formáció összesen két élő fellépése – a Green Man fesztiválon való tavaly augusztusi meglepetés-bemutatkozás és a szeptemberi londoni lemezbemutató klubkoncert – között a spanyol billentyűslány Alejandra Diez személyes okokra hivatkozva bejelentette kilépést (utódja Max Oscarnold lett a Proper Ornaments haverzenekarból), a megmaradt tagok pedig a korábbi lemezeiken dolgozó Dan Carey sztárproducertől is megváltak, és helyette a jóval kisebb névnek számító walesi David Wrench (Fanfarlo, James Yorkston, White Hills stb.) segítségével rögzítették a Toy visszatérő albumát, melynek keverést viszont már az indie körökben elég menő Chris Coady (Beach House, Yeah Yeah Yeahs, Future Islands, Zola Jesus, Lower Dens, stb.) végezte Los Angelesben.

toy-imstill

a héten közzétett első hivatalos kislemezdal, a letisztultabb, fülbemászóbb új Toy-hangzást képviselő I’m Still Believing itt hallható:

FRISSÍTÉS: a dal szeptember 15-én közzétett videoklipje!

a Fast Silver című első beharagozó szám még augusztusból:

az új albumról kiszivárgott haramdik dal, a Clouds That Cover The Sun című Syd Barrett/MGMT-ízű psych-pop szerzemény:

.
az új album számlistája és borítója:

Toy: Clear Shot (2016)

01 ‘Clear Shot’
02 ‘Another Dimension’
03 ‘Fast Silver’
04 ‘I’m Still Believing’
05 ‘Clouds That Cover The Sun’
06 ‘Jungle Games’
07 ‘Dream Orchestrator’
08 ‘We Will Disperse’
09 ‘Spirits Don’t Lie’
10 ‘Cinema’

toy-clearshot

.
ráadásként itt a Sexwitch második és egyben utolsó fellépése, a lemezbemutató koncert 2015. szeptember 29-én a londoni XOYO klubban, a Toyból addigra már kilépett Alejandra Diez nélkül:

Ha Howa Ha Howa
Helelyos
Kassidat El Hakka
Lam Plearn Kiew Bao
Ghoroobaa Ghashangan
War In Peace
The Bride

.
az utolsó Toy-stúdiófelvétel még Alejandrával, a Free Will And Testament című 1997-es Robert Wyatt-dal feldolgozása 2015 tavaszáról:

összevetésként az eredeti előadótól, az 1945-ös születésű Robert Wyatt-től:

Thom Yorke & Flea: Daily Battles – dal a Motherless Brooklyn című Edward Norton-filmhez
aug. 21., 17:53
Sturgill Simpson: Sing Along – az első klip a Sound & Fury album és anime-kísérőfilmje elé
aug. 21., 13:20
Kim Gordon: Sketch Artist – a Sonic Youth-dáma első szólóalbumáról
aug. 20., 23:26
Bat For Lashes: Jasmine – újabb dal és élő rádiófellépés az új Lost Girls album elé
aug. 19., 17:05