A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Underworld: I Exhale – az első szám a hat év után érkező új albumról +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!

2016. január 20., 7:31

A kilencvenes évek brit elektronikus tánczenei formációinak rockközönséget is meghódító sztárligájából tavaly a Prodigy, a Chemical Brothers és a 16 év után új lemezzel visszatérő Leftfield is kiadott egy-egy új stúdióalbumot (sőt még a feloszlott Orbitalból Paul Hartnoll is 8:58 név alatt), de az Underworld már átcsúszott 2016-ra: a gitáros-énekes Karl Hyde és a billentyűs Rick Smith az év végi lemezebejelentés után március 18-ra várható Barbara Barbara, We Face A Shining Future albumról tegnap már közzé is tették az első számot.

A nyolcvanas évek hajnala óta együtt zenélő – az Underworld név alatt 1987 óta dolgozó – Hyde és Smith együttesük legutóbbi albumát 2010-ben adták ki Barking címmel, de a 2012-es londoni olimpia megnyitójának zenei rendezőiként is komponáltak pár új dalt (And I Will Kiss, Caliban’s Dream) Danny Boyle felkérésére. Rick Smith utána a rendező Transz című 2013-as filmjének aláfestő zenéjét is megírta, míg Hyde a 2013-as első szólólemeze (Edgeland) után Brian Eno társaságában két közös albumot is kiadott 2014 folyamán (Someday World, High Life).

A 2015-ben felvett új Underworld-album sajtóanyaga a mennyei technó mellé elégikus vonósokat és dél-amerikai akusztikus hangulatokat is ígér, de az első kislemezdal, az I Exhale meglepően rockos lett, poszt-punkos beütéssel – itt hallható:

FRISSÍTÉS: egy héttel később az I Exhale-hez videoklip is érkezett!

.
underworld-exhales

kétpercnyi ízelítő az album további számaiból:

.
a 2012-es londoni olimpia nyitóünnepségének Underworld-kompozíciói, a Caliban’s Dream (melyben a Two Door Cinema Club-frontember Alex Trimble a fő énekes) és alatta az And I Will Kiss:

.
számlista és borító az új albumhoz:

Underworld: Barbara Barbara, We Face A Shining Future (2016)

01 I Exhale
02 If Rah
03 Low Burn
04 Santiago Cuatro
05 Motorhome
06 Ova Nova
07 Nylon Strung

underworld-barbara

Liz Phair: Good Side – új dal a tíz év után érkező visszatérő albumról
okt. 13., 12:12
St. Vincent: New York (Nina Kraviz Vocal Mix) – a MASSEDUCTION Rewired remixalbumról
okt. 12., 10:55
Luke Evans: Love Is A Battlefield – a walesi filmsztár albumának Budapesten forgatott klipje
okt. 11., 11:44
Lana Del Rey, Weyes Blood & Zella Day: For Free – Joni Mitchell-feldolgozás
okt. 10., 16:44