A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Verdade: A Girl Like Her – az első kislemez Asia Argento együttesétől

2017. július 10., 17:45

Az olasz horrorfejedelem Dario Argento 1972-es születésű lánya, Asia Argento elsősorban színésznőként ismert (Trauma, A Stendhal szindróma, Könnyek anyja, Margó királyné, Marie Antoinette, Vad szépség, Holtak földje, xXx stb.), de forgatókönyvíró-rendezőként is többször kipróbálta már magát (Sacrlet Diva, Lány macskával, A szív csalfa vágyai – az utóbbiban szereplő Marilyn Mansonnak klipet is forgatott), DJ-ként is gyakran fellép és sok zenei kollaborációban is szerepelt hangjával: a Placebo-frontember Brian Molko, a Charlatans-énekes Tim Burgess és a Brian Jonestown Massacre-vezér Anton Newcombe társaságában készült számai a 2013-as Total Entropy című válogatásalbumán hallhatók – most pedig Verdade nevű projektjével is kiadta első kislemezét.

Asia a bal karjára is feltetovált Verdade (portugálul: Igazság) nevet kapó együttesének első felvételein még 2013-ban kezdett dolgozni a francia színész-énekesnő SoKo és két producer, az angol Vicarious Bliss (a menő párizsi Ed Banger lemezcéghez szerződött Andrew Gardiner) és a francia Antipop (a Télépopmusik nevű downtempo sikerzenekarból ismert Christophe Hetier) társaságában. 2014-ben már be is hirdettek egy ötszámos EP-t, majd 2015-ben már egy albumot ígértek helyette, de SoKo kiesése után egyre csak csúsztak tovább, és a végül csak most 2017. július 7-én jelent meg – egy őszre remélhető EP előfutáraként – az első hivatalos kislemezük, a sötéten triphopos A Girl Like Her, melynek keverésében két további francia producerhaver, Kid Loco et DJ Seep (Belleville Machine Music) is segítségükre volt.

2014-es beharangozó videó a Verdade még SoKóval közösen tervezett első EP-jéhez:

.
egy összeállítás Asia Argento felvételeiből, melyek nagyrészt a 2013-as Total Entropy válogatásalbumára is felkerültek – a legkorábbi a Serge Gainsbourg/Jane Birkin-féle Je t’aime moi non plus duett feldolgozása, melyet Dimitri Tikovoï producer 2002-es Trash Palace-albumára készített Brian Molkóval:

Rodrigo Areias feat. Asia Argento: My Stomach Is The Most Violent Of All Of Italy
MUNK with Asia Argento: Live Fast Die Old
Asia Argento feat Morgan: Sexodrome
Tim Burgess & Asia Argento: Ours
Brian Molko & Asia Argento: Je t’aime moi non plus (koncertfelvétel)
Asia Argento feat. Morgan: Indifference
Asia Argento feat. Morgan: CheeseAndEggs
Asia Argento with Munk: Live Fast ! Die Old !
Asia Argento with Morgan: Sexodrome
Brian Molko & Asia Argento: Je t’aime moi non plus
Asia Argento with the.art.of.FY: Come
Asia Argento with Hector Zazou: Double Jeu
Asia Argento & Anton Newcombe: Le Sacre du Printemps

.
Asia Argento szereplése a This Picture című 2003-as Placebo-klipben. . .

. . . és a 2004-es (s)AINT című Marilyn Manson-videóban, melyet rendezőnőként is jegyez:

Zella Day – klipdalok a Black Keys frontemberével készült EP-ről
Júl. 12., 23:59
SoKo: Looking For Love – videoklip az új Feel Feelings albumhoz az Earth frontemberével
Júl. 11., 20:32
Massive Attack: Eutopia – új EP az Algiers, a Young Fathers és Saul Williams közreműködésével
Júl. 10., 11:28
Alanis Morissette: Reckoning – újabb kislemezdal a női producerekkel készült új albumról
Júl. 10., 9:54