A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

VIDEOKLIP PÁLYÁZAT

2017. április 14., 18:52

Videoklip pályázatot hirdet az OverGround Productions és a ten years before csapata olyan zenekaroknak, előadóknak, akik forrás híján nem biztos, hogy önerőből tudnának megvalósítani egy saját klipet, viszont annak megléte nagyban előre lendítené az ismertségüket. A győztes pályázatot az OverGround Productions fogja közösen kidolgozni a zenekarral, majd ingyen megvalósítani – a ten years before csapata pedig klipbemutató koncertet szervez hozzá.

A pályázat meghirdetői biztosak benne, hogy kellő kreativitással és kidolgozott vízióval, minimális költségvetésből is kiváló videoklipek készülhetnek. A pályázat során tehát kifejezetten az ötlet eredetiségét fogják díjazni.

A jelentkezés határideje: 2017. május 8.

 

Akik a pályázat mögött állnak:

Az OverGround Productions 2016-ban alakult, azóta folyamatosan működő csapat. Videoklipeket, könnyűzenei videó interjúkat, live session-felvételeket készítenek. Magukénak tudhatják többet között a BABEL legutóbbi klipjét; dolgoztak Bozoval, a Néhai Bárányokkal és a The Luckies-zal is. A ten years before havonta jelentkező koncertsorozatát és videó interjúit is ők örökítik meg.

A ten years before feltörekvő zenekaroknak nyújt bemutatkozási lehetőséget minden hónapban a Mika Tivadar Mulató pincéjében, emellett management ügynökségként is funkcionál. Jelenleg menedzselt zenekarai: skeemers, Klusters, Platon Karataev és a Blooming Blue.

A pályázati feltételek itt találhatóak. Ebben az eventben pedig jönnek folyamatosan a részleteket.