A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

Open Air Rádió – A VOLTSoundSziget.

Viktor Pelevin – Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre

Molnár Barnabás
2019. szeptember 22., 12:30

Hosszú, hosszú várakozás végére érkeztünk el azzal, hogy a Helikon nagyjából másfél éve befogadta Pelevin életművét, és egy régi egy új sormintát követve megjelenteti műveit. A sorozat legfrissebb darabja, a szeptemberben kiadott Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre című regény, amit eddig nem olvashattunk magyarul.

Pelevinnek meglehetősen kiterjedt kultusza alakult ki Magyarországon is, de szem előtt kell tartanom, hogy lehetnek jelen irkám olvasói közt olyanok, akiknek semmit nem mond a szerző neve, úgyhogy az ő kedvükért egy nagyon rövid összefoglaló: Viktor Olegovics Pelevin 1962-ben született Moszkvában, 1989-ben elvégezte a Moszkvai Energetikai Főiskolát, majd a Gorkij irodalmi főiskolát is. 1987 óta ír, első regénye, a magyarul is olvasható Omon Ré 1992-ben jelent meg, és szinte azonnal kultuszregénnyé vált, szerzőnket pedig fel is rajzolta a világirodalom térképére. Azóta megírt már egy szekérderékra elég regényt és novelláskötetet, mindegyik egyaránt magas színvonalú, az agyban iszonyatos kérdőjeleket felállító, koponyarepesztő irodalmi kirándulás. Stílusa azonnal felismerhető saját, csak rá jellemző manírjaitól, írásai mentesek mindenfajta előítélettől, bátran nyúl tulajdonképpen akármilyen kultúrkörhöz, legyen az akár ókori kínai költészet, underground rockzene, vámpírmítosz, sci-fi, vagy bármi más, sűrű szövésű szövegei hemzsegnek az intertextualitástól és az áthallásoktól. Posztmodern, néhol finomabban, néhol radikálisabban mágikus realizmus, gogoli és bulgakovi hagyományok folytatója és kortárs mestere, Vlagyimir Szorokin és Viktor Jerofejev mellett jelenleg a posztszovjet társadalom egyik legpimaszabb és leghatásosabb ábrázolója és kritikusa.

A Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre sorban már a 16-odik regénye. Mint a legtöbb eddig, ez is egy felháborítóan pontos rátapintás a korszak ütőerére, groteszk paródiaként ható látlelet napjaink különféle rákfenéiről, kezdve a világot irányító „elit” józan ésszel egyszerűen felfoghatatlan meggazdagodásáról, a mélyebb megértéstől ódzkodó, mirelit divat-buddhizmusról, a #MeToo-mozgalomról, és mindezek vadhajtásairól.

A szinte már szokásosnak mondható recept szerint itt is két, egymástól gyökeresen eltérő világszemlélet, a Férfi és a Nő, Kelet és Nyugat, a mágikus feminizmus és az újorosz individualizmus karambolozik, az egyik oldalon az oligarchák fényűző életébe mindinkább beleunó Fegya vágyik minden buktatót és lépcsőfokot kikerülő, instant levespor-megvilágosodásra, és mivel túl közel repül a naphoz, egy speciális rehab keretei közt próbál visszakanyarodni saját életéhez. A másik oldalon Tánya fedezi fel újra veszélyes és akár fegyverként is használható nőiségét, tagja lesz az Új Vadásznők névre hallgató, titkos, a fallogocentrikus világrend átformálását maga előtt célként lebegtető, radikális-feminista csoportnak. Esedékes viszontlátásuk pedig egyre csak közeleg…
Az olyan, pofátlanul radikális hangnemet megütő alap regényeihez képest, mint mondjuk a Generation P, vagy A Metamor Szent Könyve, vagy említhetném újabbak közül a 2017-es iPhuck10-t is, ez most nem annyira hátborzongató hullámvasút hangulatilag, inkább a korai regények finoman melankolikus, csipkelődő hangvételéhez nyúl vissza, de azoknál sokkal letisztultabb és követhetőbb, és emiatt kifejezetten merem ajánlani Pelevin-szüzek belépőregényének.

Még egy fontos mondat:
„Megértettem végre, hogy ki volt valójában Buddha.
Díler volt. Igen, igen, díler volt, a szó szoros értelmében – és egyfolytában a nyomában járt a legkifinomultabb és legtapasztaltabb fogyasztók csapata, akiket ő szoktatott rá a legfantasztikusabb és legfinomabb gyönyörre, ami csak létezik a világon.”

Nick Cave újra Budapesten!
okt. 18., 16:20