A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Zola Jesus: Soak – újabb haláldal az orosz-amerikai énekesnő új albumáról

2017. július 12., 9:24

Az 1989-ben született orosz származású amerikai experimentalista dalszerző-énekesnő Nika Roza Danilova, azaz Zola Jesus a 2011-es Conatus és 2014-es Taiga albumait követő turnékon is adott egy-egy budapesti koncertet az A38 Hajón, majd szerepelt a David Lynch előtt tisztelgő 2015-ös gálaesten és Jozef van Wissem holland lantművész 2016-os When Shall This Bright Day Begin lemezén is. Az átmenetinek bizonyult fehér periódusa után a haláltematikához feketében visszatérő művésznő 2017. szeptember 8-ra bejelentett Okovi (azaz Bilincsek) című új albumáról már hallhattuk az Exhumed című beharangozó számot, sőt koncertfelvételen további új szerzeményeket is, de most itt a második hivatalos kislemezdal, mely egy sorozatgyilkos áldozatának nézőpontjából íródott.

A föld alól kiemelés után víz alá merítés: az Exhumed kíméletlen sötét elektronikájához képest felemelően dallamos Soakban a dalszerző-énekesnő egy lányról énekel, akit vízbe fojt a gyilkosa. „Arra a bizonyos pillanatra gondoltam az áldozat elméjében, mikor már tudja, hogy meg fog halni. Visszagondol az életére és a döntéseinek a hibavalóságára, mikor végül akarata ellenére rövidre vágnák az életét. Mi értelme átvergődni az életeden, ha még azt sem választhatod meg, hogyan érjen véget? Ahelyett, hogy más döntsön a sorsáról, inkább visszaveszi hát az irányítást és megfordítja azt, és ő maga választja a halált. Megengedi a gyilkosnak, hogy az asszisztáljon az öngyilkosságához, amint vízbe lökik és lassan megfullad. Miközben a dalt írt írtam, ez a történet folyamatosan alakult bennem, és láttam ahogyan tükrözi a saját belső érzéseimet.

a dalpremierrel egy időben bejelentett őszi turné, aminek sajnos nincs magyar állomása:

.
az album számlistája és borítója:

Zola Jesus: Okovi (2017)

01 “Doma”
02 “Exhumed”
03 “Soak”
04 “Ash To Bone”
05 “Witness”
06 “Siphon”
07 “Veka”
08 “Wiseblood”
09 “NMO”
10 “Remains”
11 “Half Life”

.
ráadásként itt a 2009-ben Depeche Mode-előzenekarként Budapesten is fellépett MOTOR technoduóból ismert amerikai producer Bryan Black (polgári nevén: Bryan Barton) szólóprojektjének, a Black Asteroidnak az első albumát beharangozó Howl című Zola Jesus-kollaboráció a 2017 áprilisában bemutatott klipjével:

.
egy 2012-es budapesti Zola Jesus-interjú magyar nyelven itt olvasható!

Sun Kil Moon: The Johnny Cash Trail – Neil Young-hangulatú dal Mark Kozelek új albumáról
jún. 3., 0:32
Terrace Martin feat. Denzel Curry, Kamasi Washington, G Perico & Daylyt: Pig Feet
jún. 1., 23:59
Ben Gibbard: Proxima B / Filler – kislemez a B-oldalon egy Minor Threat-feldolgozással
jún. 1., 18:21
SoKo: Blasphémie + Hurt Me With Your Ego – újabb dalok a francia énekesnő új albumáról
máj. 31., 16:12