A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

10 év hiátus után végre új nagylemezt ad ki a Sigur Rós

2023. március 20., 19:46

Amikor az izlandi zenekar 2022-ben turnézott, bejelentették azt is, hogy rövidesen új albummal jelentkeznek. Nyáron ismét turnéznak, egy 41 tagú szimfonikus zenekar kíséri őket, és pár számot elő is adnak majd a júniusban megjelenő nagylemezről.

A Sigur Rós harmadik nagylemeze, melynek különös címe az, hogy ( ), tavaly volt 20 éves, meg is jelent egy jubileumi kiadvány, ami az alap mellett egy bónuszlemezt is tartalmazott. Turnéra is ment a zenekar, és akkor jelentették be az idén megjelenő nyolcadik nagylemezüket. A címéről vagy arról, hogy pontosan mikor jelenik meg, hogy hány szám lesz rajta, vagy hogy mikor jön az előzetes szám, ezekről semmit nem tudni még. Azt viszont most egy videóban elárulta a zenekar, hogy a nyári turnén, ami négy európai és nyolc amerikai helyszínből áll, már játszani fognak róla számokat, ráadásul egy 41 tagú szimfonikus zenekar társaságában. Júniusban Európában lépnek fel, augusztusban Amerikában, a kettő között, júliusban pedig rendes zenekari felállásban az európai zenei fesztiválokat fogják járni. Hozzánk nem jönnek ugyan, de például fellépnek Romániában (Electric Castle fesztivál).

Utoljára pont 10 évvel ezelőtt, 2013-ban adott ki stúdiólemezt a Sigur Rós. Az volt a hetedik albumuk, a Kveikur, ami így idén ünnepli 10. születésnapját, miközben a harmadik album, a (nyugodtan nevezhetjük úgy, hogy) legendás ( ) meg tavaly volt 20 éves. A kerek évfordulóra megjelent jubileumi kiadványt, ami kapott egy bónuszlemezt is, érdemes újrahallgatni, amíg meg nem jelenik az új adag Sigur Rós.

Szerző:
Címkék: