A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

11 év kihagyás után újra turnéra indul a Roxy Music

2022. március 29., 11:22

A turné sajnos jórészt csak Észak-Amerikát érinti majd, és zárásképpen lesz három koncert Nagy-Britanniában is, úgyhogy ha valaki látni szeretné élőben Bryan Ferry-t és zenekarát, annak vagy át kell kelnie az óceánon, vagy valamelyik brit helyszínre kell bejutnia. A turné oka pedig az, hogy a Roxy Music 50 éve adta ki az első lemezét.

A Roxy Music – még Brian Enóval a fedélzeten – 1970-ben alakult meg, és a zenekarról elnevezett első nagylemezét 1972-ben adta ki. A lendület egészen az 1980-as évek közepéig kitartott, addig összesen nyolc albumot jelentettek meg, egyik jobb mint a másik. 2001-ben egyszer már újjáalakultak, akkor 10 éven át tolták a Roxy Music-szekeret, utána viszont felhagytak a közös fellépésekkel – egészen mostanáig. De hát most valahogy reagálniuk kellett arra, hogy éppen 50 éve, 1972-ben jelent meg legelső, Roxy Music című nagylemezük – egy jó csajjal a borítón. Amiből aztán komoly hagyomány lett: mindig jó csajok szerepeltek a Roxy Music lemezborítókon, akiket az énekes-dalszerző Bryan Ferry választott ki mindig nagy műgonddal. A kivételt az utolsó, 1982-es Avalon című album jelentette.

A Roxy Music a glam és az art rock határán magabiztosan egyensúlyozó, az évtizedről évtizedre egyre nagyobbá váló zenezajból mindig kiemelkedő, eredeti hangzásvilágú zenekar. Az undergroundnak túl pop volt, a popnak meg túl szofisztikált. De ők azért köszönték szépen, jól elvoltak így is.

Most pedig Bryan Ferry, Andy Mackay, Phil Manzanera és Paul Thompson bejelentették, hogy 2022. szeptemberében jubileumi turnéra indulnak, ami elsősorban Észak-Amerikát jelenti és kisebb részben Nagy-Britanniát. A turné szeptember 7-én indul Torontóból, és október 14-én végződik Londonban. Az amerikai helyszíneken nem más lesz a Roxy Music előjátszója, mint St. Vincent.

Íme, a turnéállomások konkrét listája a hozzájuk tartozó időpontokkal:

09/07 – Toronto, ON @ Scotiabank Arena ^
09/09 – Washington, DC @ Capitol One Arena ^
09/12 – New York, NY @ Madison Square Garden ^
09/15 – Philadelphia, PA @ Wells Fargo Center ^
09/17 – Boston, MA @ TD Garden
09/19 – Chicago, IL @ United Center ^
09/21 – Austin, TX @ Moody Center ^
09/23 – Dallas, TX @ American Airlines Center ^
09/26 – San Francisco, CA @ Chase Center ^
09/28 – Los Angeles, CA @ The Forum ^
10/10 – Glasgow, UK @ OVO Hydro
10/12 – Manchester, UK @ AO Arena
10/14 – London, UK @ The O2

A jegyeket mától kezdik előértékesíteni, egyébként pedig április 4-től lehet megvásárolni a Ticketmasteren keresztül. Szintén a turnéhoz kapcsolódó információ, hogy április 1-jén újra kiadják a zenekar első két nagylemezét, az 1972-es Roxy Musicot és az eredetileg 1973-ban megjelent For Your Pleasure-t. Mindkettő még Brian Enóval készült, aki viszont távolmarad a turnétól.