A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

5 dolog, amit nem tudtál a Hiperkarma szombati lemezbemutatójáról

2016. július 7., 9:36

Vadonatúj kislemezét mutatja be szombaton a Budapest Park színpadán a két éve hamvaiból feltámadt Hiperkarma. Összeszedtük, miért nem érdemes kihagyni Bérczesi Robiék majdnem-ősbemutatóját.

berczesi

Immár két éve, hogy Bérczesi Róbert a drogoktól előbb Istenhez, majd a színpadhoz fordulva akaratlan is felélesztette a Hiperkarmát. Az együttes az elmúlt hónapok során újra a zenei hétköznapok részévé és a magyar popszakma fogaskerekévé vált, mivel pedig Bérczesi már egyéb projektjeiben is újabb s újabb szerzeményeket prezentál, várható volt, hogy a Hiperkarma is ott veszi fel a fonalat, ahol a frontember összeomlása előtt abbahagyta.

A július 9-én a Budapest Park koncert kapcsán így fontos, hogy semmiképp ne feledkezzünk meg néhány tényről.

1. A szombaton lelepleződő kislemez lesz az első igazi, új Hiperkarma album, mivel a 2014-es Konyharegény dalainak zöme jóval a visszatérés előttre datálható.

2. A zenekar ígérete szerint a fellépésen kettő, koncerten ezeddig még soha nem játszott Hiperkarma szerzemény debütál.

3. Bérczesiék elvileg rendhagyó Quimby feldogozással is készülnek.

4. A koncertre érkező első 500 rajongó egészen kedves Hiperkarma-matricát kap a belépőjegye mellé.

4. Az előzenekar a Margaret Island lesz, amelyről lényegében senki nem tudja, honnan jött, merre tart illetve legfőképp, egyáltalán miért van ott, ahol.