5 ok, amiért a Széttörve a vártnál nagyobb siker
Húszmillió dolláros első hétvégi bevételt jósoltak M. Night Shyamalan új filmjének, a Széttörve című pszichothriellernek, ehhez képest a dupláját hozta az Egyesült Államokban. A magyar hétvégi eredmény csaknem 60 millió forint 41 ezer nézővel. A Thewrap hirtelen összeszedte, mi lehet az 5 fő oka annak, hogy a Széttörve ekkora siker:
A főszereplő James McAvoy húzónév és zseni
A skót színész évek óta szupersztár az X-Men sorozatnak a Wanted –nek köszönhetően, de az ínyencek nem feledik, hogy egy sor szerzői filmben is látványosan bizonyította tehetségét (Vágy és vezeklés, Az utolsó skót király, Shameless – tévésorozat).
A rendezőről még mindig nem mondtak le
Előfordul, hogy M. Night Shyamalan melléfog, de a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, a Jelek és A falu után a közönség még mindig bízik abban, hogy lapul pár izgalmas dolog a tarsolyában. És tényleg.
Tökéletes időzítés
A filmet Donald Trump beiktatásának napján mutatták be, amikor az utcán tiltakozók és az eseményeket tévén követők estére már másfajta horrorra vágytak.
A markintegesek kitettek magukért
Hetekig még a csapból is a Széttörve folyt, így mindenki tudomást szerzett róla, aki hajlandó 10-15 dollárt adni egy mozijegyért.
A Blumhouse üzleti modell
A filmet a Blumhouse Productions gyártotta, amely izgalmas mozikat készít nagyon kevés pénzből. A horrorjaikkal nagyot kaszáltak (Sinister, Insidous, A bűn éjszakája), és jól bevált ötlet, hogy nagy neveket (Shyamalan, McAvoy) párosítanak össze, aztán egy-két külső meg belső díszletben forgatják le a filmet. ASzéttörve mindössze 10 millió dollárba került, és most már biztos, hogy kilenc számjegyű nyereséget hoz.