7 megdöbbentő tény a Beatles legendás tetőkoncertjéről
Eredetileg egy kétezer éves amfiteátrumban, a Szahara dűnéi közt vagy egy óceánjáró fedélzetén került volna sor a Beatles utolsó koncertjére, mely fellépés valójában kétszer olyan hosszú volt, mint ahogy arra az utókor emlékszik, s mely során a zenekar két tagja is női ruhákat viselt. A Rolling Stone magazin fél évszázad elteltével rántotta a leplet a Beatles kultikus, jubiláló tetőkoncertjének kulisszatitkairól.
47 évvel ezelőtt, 1969 január 30-án az akkor a Beatlesnek dolgozó – később a Pink Floydt elindító – hangmérnök Alan Parsons egy, az Apple Corps. londoni székházához közeli kisboltba betérve az eladótól női harisnyákat kért: bármilyen méretben. A szabadtéri felvételnél, melyre készült elengedhetetlen volt ugyanis a brit háztetők közt cikázó szél zajának a mikrofonok stílszerű bezsákolásával való kiszűrése. Azzal kapcsolatban, hogy pontosan kinek az ötlete volt, hogy a Beatles egy januári háztetőn adja utolsó koncertjét, a vélemények megoszlanak: egyesek Lennonra esküdnek, mások Ringonak tulajdonítják az ötletet, a végül Let it Be címmel koncertfilmet rendező Michael Lindsay-Hogg szerint pedig ő maga rukkolt elő a tetőkoncert ideájával. Annyi azonban bizonyos, a Beatles tagjai eredendőleg a tetőkoncertnél jóval grandiózusabb finálét álmodtak maguknak: a visszaemlékezések szerint egy, talán a Szahara homokjában, esetleg a Queen Elizabeth II óceánjáró fedélzetén, még inkább egy tunéziai, kétezer éves amfiteátrumban adott koncert is szóba került, mielőtt az együttes úgy döntött volna, marad a hazai pályán. A helyzetet tovább árnyalja, hogy Apple tetején való fellépés előtt mindössze pár héttel, a Jefferson Airplane a New York-i Schuyler Hotel csúcsára kapaszkodva adott hírértékű gerillakoncertet, melyet végül egyetlen dal, a The House at Pooneil Corners előadását követően a rendőrség szakított félbe. Mivel a nemzetközi sajtóból való értesülésen túl a két zenekar tagjai köztudottan jó viszonyt ápoltak egymással, kétségtelen, hogy az amerikai incidens – ha nem is patronálta – hatással volt a Beatles végleges döntésére.
Azon a bizonyos január 30-án Londonban a hőmérű higanyszála nem igen akaródzott 7 Celsius-fok fölé kúszni, melynek következtében eleinte az Apple tetején is igen fagyos volt a hangulat. A stáb visszaemlékezései szerint Lennonék az utolsó pillanatig hezitáltak, színpadra álljanak-e, míg végül, szinte dafke vágtak bele a műsorukba. A mostoha időjárás miatt a jobbára tavasziasan öltözött Lennon a koncert erejéig kölcsönkérte Yoko Ono szőrmebundáját, ahogy Ringo Starr is felesége vörös esőkabátját magára öltve ült a dobok mögé, minden eshetőségre felkészülve.
Kevesen tudják, de a Let It Be filmet rendező Michael Lindsay-Hogg 2011-es önéletrajzi kötetében világosan kifejti, önmagát a mozgókép-legenda, Orson Welles eltitkolt fiaként azonosítja. Ugyan édesanyja, az egykori színésznő Geraldine Fitzgerald egész életében tagadta a kapcsolatot, Lindsay-Hogg elmélete bizonyításaként még DNS-tesztnek is alávetette magát, melynek eredményét azonban soha nem hozta nyilvánosságra. Érdekesség, hogy a világ a tetőkoncertet a rendező 21 perces verziójában ismerte meg, annak ellenére, hogy az eredeti performansz pontosan kétszer ilyen hosszan, közel háromnegyed órán keresztül zajlott. A Beatles két verzióban adta elő Don’t Let Me Downt, a Dig a Ponyt és az I’ve Got a Feelinget és háromszor játszotta el a Get Backet, egy ízben beleköltve a világhírű ír népdal, a Danny Boy egy strófáját is.
Szintén nem közismert tény, hogy a gitár, melyen aznap George Harrison játszott, egy kultikus hangszer-prototípus. A rendhagyó mód, teljes egészében rózsafából készült, Telecaster modellt Harrison a Fender gyár két mestere, Roger Rossmeisl és Philip Kubicki közös ajándékaként nem sokkal a koncert előtt vette át. A hangszer aznap repülővel, külön ülésben utaztatva kelt át az óceánon, hogy még időben az Apple székházhoz jusson. A George Harrisan nevével fémjelzett Telecaster azóta – erősen limitált szériában – bekerült a Fender kínálatába.
