A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Billy Talent új lemezével tér vissza a Budapest Parkba

2023. január 23., 12:27

A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, idén pedig visszatér a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a zenekarból és tavaly megjelent, új albumukból is. A Billy Talent június 7-én tér vissza a tett helyszínére.

A Billy Talent Kanada legnépszerűbb punk-rock zenekara, több mint negyed évszázada, változatlan felállásban szállítják a zúzós slágereket. A zenekar tagjai Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában verődtek össze. Benjamin Kowalewicz, Ian D’Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk ekkor még Pezz néven írták dalaikat, 2001-ben azonban egy jogi vita miatt Billy Talentre változtattak, és nem sokkal később a Warner kiadó felkarolta őket. Ez új fejezetet nyitott a srácok életében, akik még keményebb hangzásra váltottak és egyre több kilométert pakoltak a turnébuszba is. 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amellyel elnyerték Kanada legrangosabb zenei díját, a Junot is.

Nemcsak hazájukban játszottak rendre teltház előtt, dalaik Németországban is a slágerlisták élére repítették őket és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a My Chemical Romance, a Rise Against vagy az Anti-Flag. Kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során.

A zenekar eddig hat nagylemezt jelentett meg, legutóbb 2022 januárjában, a Crisis Of Faith-tel jelentkeztek. Az új számokat már 2019-ben elkezdték csepegtetni, a 2020 tavaszán kiadott I Beg to Differ (This Will Get Better) című dalt pedig eredetileg nem szánták kislemeznek, azonban ezzel szerették volna megvigasztalni a rajongóikat az elmaradt turné miatt. A megjelenés mellett krízis forróvonalak elérhetőségeit is megosztották azok számára, akik úgy érzik, ebben a nehéz időszakban lelki támogatásra van szükségük. A dal – ahogy később az összes lemezről megjelenő single – a kanadai toplista első helyéig kúszott. Mostanra azonban szerencsére újra ezerrel düböröghet a turné és tavaly mi is megtapasztalhattuk mennyire ütős tud lenni a világra újra rászabadult csapat, most pedig egy nap különbséggel pont egy évvel később ismét a Budapest Parkban tombolhatunk a Billy Talent régi és új slágereire június 7-én.

Megállíthatatlan a Måneskin: listavezető az új albumuk
febr. 7., 0:17
Újra BalkanBeats a Gödörben, és frissebb mint valaha!
febr. 6., 22:38
Krém | 2023.02.02. (Podcast)
febr. 6., 21:15