A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Blur, a Vaccines, Natalie Prass és Laura Marling fellépése Jools Holland műsorában

2015. április 15., 8:42

Az 1992-es indulása óta a legjobb brit zenei tévéműsorok közé számító Later… with Jools Holland minden esztendőben két évaddal jelentkezik, és idei tavaszi szezonját múlt éjszaka olyan fellépőkkel nyitotta, mint a Blur és a Vaccines, a régi dzsessz-blues tradíciót felfrissítő minnesotai Davina And The Vagabonds , a Maliból való Songhoy Blues sivatagi rockerei és két huszonéves gitáros-énekesnő, az angol Laura Marling és az amerikai Natalie Prass.

A hetvenes évek közepén a Squeeze együttes billentyűs-alapítótagjaként indult, az elmúlt két évtizedben pedig már a Jools Holland’s Rhythm and Blues Orchestra vezéreként zenélő 1958-as születésű műsorvezető specialitása, hogy egyetlen nagy stúdiótérben léptet fel sztárokat és kevésbé ismert – néha pályájuk legelején járó – előadókat (akik így közben egymás élő előadását is figyelhetik), és néha rövidke interjúkat is készít velük. Az első 2015-ös adás legnagyobb sztárja a két hét múlva új albummal visszatérő Blur volt, de az sem véletlen, hogy Damon Albarn egyik protezsált zenekara, az Africa Express nevű projektjének Maliban felvett 2013-as Maison Des Jeunes című gyűjteményes lemezén feltűnő Songhoy Blues is ott volt a fellépők között.

a Blur az I Broadcast és Ong Ong című dalokkal:

a Vaccines együttes a Handsome és 20/20 című számokat mutatja be harmadik albumáról, a május 25-én megjelenő English Graffitiről:

Laura Marling a Strange című dal szólóelőadásával:

a tavaly még Jenny Lewis kísérőzenekarának billentyűseként turnézó Natalie Prass az idei címnélküli bemutatkozó albumáról való Bird Of Prey-t adja elő:

a zongorista-énekesnő Davina Sowers vezette Davina And The Vagabonds a tavalyi nagylemezének címadó számával, a Sunshine-nal:

a Songhoy Blues együttes az idei bemutatkozó albumáról, a Music In Exile-ról a Soubour című nyitódalt játssza:

.
a BBC hivatalos YouTube-csatornájára a tegnap 73 éves korában elhunyt amerikai soul énekes, Percy Sledge emlékére az ő 1994-es Later…-fellépésének részletei is felkerültek:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39