A diszkó melankóliája
Időnként történik olyan csodácska, mint péntek este a Dürer Kertben. Egy olyan, a világ másik tájáról érkező zenekar látogat el hozzánk, amelyiknek valamennyire már jól mutat a neve földalatti körökben, de az áttörés még csak eztán következik, jövőre vagy talán majd csak azután.
![](https://openairradio.hu/wp-content/uploads/2016/11/basecamp.jpg)
A nashville-i Basecamp három producer-stúdióakrobata (két Aaron, Harmon és Miller, valamint Jordan Reyes) triója. Még nincs 5 éve, hogy egymásra találtak, majd arra az elhatározásra jutottak, hogy közös munkába fognak – s ez lett a Basecamp.
2013 nyarának közepén adták ki első kislemezüket, a csodálatos, szívhez szóló Emmanuelt, amit egy hónappal később követett a programindító számhoz méltóan szomorkás-melankolikus első EP, ami szerényen a zenekar nevét viseli.
A 4 számos bemutatkozás – mely az Emmanuellel indul – felhelyezte a zenekart a térképre. A Basecamp pontosan illeszkedik az utóbbi évek egyre masszívabb zenei trendjébe, ami az elektronikát rnb-vel, fekete-fehér (vagy minimum fakó színű) képekkel, érzéssel, ízléssel és hűvös, távolságtartó, de mindig bőséges érzelmekkel vegyíti. Lo-Fang, Woodkid, Son Lux – csak hogy pár nevet említsünk a kortársak közül. A két év múlva, 2015 augusztusában érkezett következő, és immár hatszámos EP, a Greater Than tovább erősítette a Basecamp pozícióját. Külön szimpatikus, hogy a trió ezután sem kapkodta el a dolgot, hanem makacsul addig tolták ki a stúdióidőt, amíg úgy nem érezték, most pont olyan a cucc, amivel ismét a közönség elé lehet állni. Az ismét csak hatszámos In Stone, ami bő egy évvel a Greater Than után jelenik meg, most október végén, megint csak egy EP, és állítólag olyan jól sikerült, hogy európai turné is jár mellé.
Dánia, Németország, Franciaország és Anglia klubközönsége mellett a miénk is láthatja-hallhatja élőben a Basecamp trió koncertjét, akiket két hazai elektronikus zenei live act, iamyank és az AGAVOID egészít majd ki.
Basecamp
Dürert Kert, december 2.