A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Green Day lemondta májusi moszkvai koncertjét

2022. február 28., 10:14

Nyilván nem a lemondott koncert miatt fog összeomlani az orosz invázió, de fontos háborúellenes gesztus, hogy az amerikai rockzenekar mégsem viszi idén az orosz fővárosba a Hella Mega Tourja keretében már korábban meghirdetett koncertjét.

A Green Day az Instagramon jelentette be, hogy 2022-ben az ukrajnai orosz invázió miatt mégsem megy Moszkvába. A Hella Mega névre keresztelt turnét 2019-ben jelentette be a zenekar, és eredetileg 2020 márciustól augusztusig tartott volna, ám a Covid felülírta a terveket. Sok-sok lemondás és időpontmódosítást követően a turné végül tavaly nyáron indult el, és idén nyáron ér véget. Moszkvában, a 45 ezres Szpartak Stadionban május 29-én léptek volna fel.

A zenekar azt írja a közleményében:

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi pillanat nem a stadionrock showkról szól, hanem valami sokkal nagyobbról. De közben meg tudjuk azt is, hogy a rock and roll örök, ezért a jövőben biztosan lesz rá időnk és helyünk, hogy visszatérjünk.”

Egyre többen fejezik ki szolidarításukat az ukrán néppel, miközben elítélik az orosz agressziót. Oxxxymiron rapperről mi is beszámoltunk. Közben az orosz politikai aktivista és Pussy Riot-társalapító, Nadya Tolokonnikova is aktivizálta magát: NFT-ket, vagyis digitális műtárgyakat ad el, a befolyt összegeket pedig ukrán civil csoportok számára gyűjti. A hétvégi Saturday Night Live adásában pedig a New York-i ukrán kórus, a Dumka lépett fel – velük indult az adás –, akik a Prayer for Ukraine című dalt adták elő.