A Korn basszusgitárosa, Fieldy vallomásai: a szenny gödrei és a józanság szava
Végre magyarul is olvasható a Korn egyik alapítótagjának, Fieldynek több mint tíz évvel ezelőtt először közreadott memoárja, a: Korn – függőség, hit, gyógyulás. Fieldy vallomásai a Korn kreatívan pusztító őrületének legmélyére visznek el és reményt adnak, hogy van magasabb szintű megvilágosodás annál, mint amit a szex, drogok és rock ’n’ roll szentháromsága tartogat a magukat halhatatlannak képzelő veszetteknek.
A Korn nem tartozik azok közé a zenekarok közé, amelyekért rajongani lehet, értük meg kell őrülni. Volt idő, hogy maguk voltak az őrület: az előző évezred alkonyán Amerikában vertek először hullámot (Korn, 1994, Life is Peachy,1996), majd a Follow the Leaderrel (1998) és az Issues-zal (1999) söpörték el a világot. Több tíz millió lemezt adtak el, Grammy-díjakat nyertek, halhatatlan számokat írtak (Blind, Freak on a Leash, Falling Away From Me, Here to Stay) és újradefiniálták a metál zenét. A kornos hangzás nem egyszerűen zenekari védjegy, hanem valahol kor-, még egyértelműbben tünetegyüttes: olyan kényszerzubbony, aminek viszkető ölelése egy életen át elkísér és garantáltan fogást talál, ha előkerül a szekrényből a csontvázak közül. Eredeti szabásmintáinak kidolgozásában és újragondolásaiban markáns szerepet vállalt Reginald ”Fieldy” Arvizu, akit kis híján bedarált az az őrület, amit együttesével a kilencvenes évek közepén elszabadított és a világraszóló sikereknek köszönhetően megélt.
Azoknak az olvasóknak a reményei nem fognak teljesülni, akik a zenekar útjáról és a Korn-jelenségről teljes, illetve átfogó megfejtést várnak. Fieldy könyve nem teljes Kornológia, de érezhetően nem is ezzel a szándékkal készült el még 2009-ben. Inkább számvetés az élet- és szakmai pálya egy meghatározó szakaszáról. Alkoholban, mámorban, pinában és erőszakban érlelt katartikus (tan)mese arról, hogy milyen ígéretekkel kecsegtet és valóságot tartogat a „szex, drogok és rock ’n’ roll” mottója azok számára, akiknek nemcsak az értelemzés nyomorúsága, hanem a megélés kiváltsága adatik meg. Fieldynek a Korn tagjaként lett betekintése a kívülállók számára áhított vagy megvetett misztériumokba: megjárta a siker poklát, hogy megérkezzen a fénybe, ami szerencsére nem túl későn, és nem a másvilágon vakította el.
A szennygödrökben elmerülés és a megtérés narratívája Korn-időszámítás szerint az együttes közvetlen előzményeiként jegyzett zenekarok (L.A.P.D., Creep) és a Korn nyolcadik, cím nélküli albumának kiadása, valamint az azt kísérő 2007-2008-as Bitch We Have a Problem névre keresztelt világkörüli turné időszakáig terjed.
A pokol körei a könyv kétharmadát töltik ki és Fieldy rock ’n’ roll gengszterként véghezvitt ámokfutását elevenítik fel delírium homályában is éles vakuemlékeken keresztül. Ha nem is az anyatejjel, de Fieldy idejekorán rápörgött az önpusztításra. Apjától zenészi tehetségét örökölte, de ezen túlmenően otthonról csak egy balhés gyerekkort hozott, a családi keselyűfészekben több volt az erőszak, mint a szeretet. Tizenkét éves korától már sörön élt, amit a folytatásban drogokkal és kontroll nélküli zabálással töltött súlyos kamaszévei során a Los Angelesi-i bűnözői lét félperifériáján. Az ivás, drogozás, mocskolódás és kötekedés ködében egyetlen kristálytiszta gondolata volt, hogy rocksztár akar lenni, amiben hamar megtalálta partnereit Jonathan Davis, James ”Munky” Shaffer, Brian ”Head” Welch és David Silveria társaságában, akik hozzá hasonlóan vadak voltak. Őrülten gyorsan történt velük minden és lőttek ki az ismeretlenségből az abszolút hírnévbe, hogy az amerikai nemzet kedvenc csótányai legyenek azokban az időkben, amikor Fred Durst béna tetoválóként próbált érvényesülni, a közös turnékon az öltözőben magát vagdosó és a cateringet lehugyozó Marylin Manson pedig még nem volt érdektelen látvány. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a zenekar sikereinek növekedésével exponenciálisan nőtt a tagok egója: a könyvből kiderül, hogyan lett Fieldy a rocksztár gusztustalankodási verseny bajnoka és zúzta tönkre magát a kétezres évek elejére a bűntudat-szorongás-tompítás hullámvasúton.
A fény áradása a könyv utolsó harmadában veszi kezdetét és a határtalan Krisztusi szeretet tanításával való azonosulás és feloldozás lapjain van jelen. Fieldy nem lett hörpencsből szentfazék, őszintén vall arról, hogy egész életében távol állt tőle mindenfajta spiritualitás. Apja halála olyan kijózanító erővel hatott rá, hogy elkezdte foglalkoztatni egy nála is hatalmasabb, isteni erő. Egyedül ő parancsolhatott megálljt ámokfutásának, amiért több ízben is majdnem az életével fizetett. Egyik napról a másikra ment az újjászületés és vele együtt a leszokás: 2005 óta Fieldy már nemhogy a két végén, hanem a hétvégén sem égeti a gyertyát, kötelezően elvégzendő házifeladatnak nem az önpusztítást, hanem a Biblia megértését tartja. Saját könyvét is megírta, amivel számot vet korábbi énjével és bár nem tudja levakarni a szégyenfoltokat, abban reménykedik, hogy bűnbocsánatot nyerhet azoktól, akik a legközelebb álltak hozzá, de elidegenedtek tőle, amikor a halál völgyét járta: a Korn tagjaitól, akikhez személyes bocsánatkérő üzeneteket intéz a könyvben. Mostanra már tudjuk, hogy üzenetei betaláltak, a Korn továbbra is él és az alapbandából csak David Silveira dobost nem sikerült a közösségben tartani, ahová a Fieldyhez hasonlóan szintén Krisztusban újjászületett Brian ”Head” Welch-nek is volt ereje visszatérni 2013-ben, nyolc év után.
Az üzenetek tolmácsolásához Fieldy nem volt rest szakmai segítséget kérni: a könyv Laura Morton bevonásával készült, akinek nevéhez mostanra már 40 könyv, közülük 19 New York Times-bestseller köthető, és aki nem igazán arról híres, hogy különösebben finnyás vagy válogatós lenne, ha vallomások születésénél kell bábáskodnia. Pácienseinek listáján a Jonas Brothers és Justin Bieber éppúgy megtalálható, mint a tévésztár Duane Chapman, a Dog, a fejvadász címszereplője. A tollbamondáshoz nem kevés bátorság és őszinteség, a tollbamondottak rögzítéshez pedig az erős lélekjelentlét mellett pedagógiai érzék is kellett, amiért Fieldy hálás: könyvének zárásában külön köszönetet mond Mortonnak, azért, hogy közös munkájuk során megismertette vele a cool szó megannyi szinonimáját. Fieldy magyarul – a Konkrét Könyvek kiadásában – Dudich Ákos hangján szólal meg, aki a könyv főhősének túlkapásait és tanításait lendületesen és szórakoztató nyelvezettel tolmácsolja az angol eredetivel összhangban. Kísérőnek pedig Fieldy lapjain ott vannak soha nem közölt fotók a Korn basszerosának privát gyűjteményéből, amelyek önmagukban is érdekes esettanulmányok.
Még egy fontos mondat:
„Este megint fellépésünk volt, de csak álltam a színpadon, remegtem, öklendeztem és azon imádkoztam, hogy végig tudjam játszani a számokat. Konkrétan halálfélelmem volt. Akkor még nem tudatosult bennem, de valójában a pokol hetedik bugyrában éltem. És ennek semmi köze nem volt a hírnévhez. Az egész a kibaszott egómról szólt, illetve arról, hogy azt hittem, egy rocksztárnak így kell viselkednie. Visszatekintve, azt gondolom, ha nem úgy éltem volna az életem ahogyan, akkor senki se lenne kíváncsi a jövőmre.”
Ne keresd, itt van: Korn – Függőség, hit, gyógyulás
