A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A nyár legváltozatosabb partisorozatát ígéri a Balaton Sound 

2023. február 22., 16:10

Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját vonultatja fel idén a Balaton Sound, a szervezők több tucat nemzetközi nevet jelentettek be, köztük hatalmas világsztárokat, igazi műfaji különlegességeket, zenei újdonságokat, melyek közül gazdagon válogathatunk. Európa legmenőbb vízparti fesztiválja június 28-tól július 1-ig tart majd, Zamárdiban. A fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadokra is már majdnem teljes a fellépők listája.

Major Kata – Rockstar Photographers

„A tavalyi visszatéréssel lezártuk a rossz emlékű ’covid-korszakot’, és örültünk, hogy végre újra együtt lehetünk. 2023-ban azonban egy új időszámítás kezdődik a Balaton Sound életében. Ez látszik a mostanáig napvilágot látott zenei kínálatban, de tapasztalható lesz majd helyszínekben, valamint a napközbeni programok felhozatalában is”– mondtaFilutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője.

A Sound mostani bejelentésével jól látható a szervezők törekvése, hogy az EDM sztárok mellett igyekeznek megtölteni a teret az underground szcéna, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjaival, ezáltal biztosítva a fesztivál sokszínű és izgalmas programját, minden irányzatból a lehető legnagyobb és legkomolyabb fellépőket felsorakoztatva.

Major Kata – Rockstar Photographers

A Nagyszínpon továbbra is javarészt EDM sztárok váltják majd egymást. A korábban már bejelentett nevek, mint példáulArmin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell vagy KSHMR mellé „most újabb fellépők érkeznek, mint a világ egyik éllovasa,Tiësto, aki évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában és vele immár teljes a nagyszínpad headlinereinek listája. De a most bejelentett nevek között vanBlasterjaxxésRegardis”– jelentette be a projektvezető. A színpad hivatalos Afterparty sávjába pedigJoel Corrymellé csatlakozott márAlle FarbenésRitonis.

Photo: László Mudra http://www.mudralaszlo.hu – Rockstar Photographers

Az alternatív elektronikus zene rajongóinak kedvezve is egy nagyot merít idén a Balaton Sound. A fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadokra már majdnem teljes a lista: köztük van – a teljesség igénye nélkül – a világ legjobb női DJ-jének választottCharlotte de Witte, akinek férje,Enrico Sangiulianois itt lép majd fel. Jön az immár klasszikus szupersztárCarl Cox, „a szakma legnagyobb példaképe”, vagy az olasz sztár DJ,Joseph Capriati, de itt lesz a kijevi DJ páros, azArtbat, vagy a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzettAdam Beyeris. Élő show-val érkezik többek közöttGioli & Assia,TinlickerésSatoriis.

Új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, a Dreher Színpadon ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik majd be a house és tech house műfajokra specializálódottClaptone Masqueradepartisorozata, élen természetesen az arany maszk mögé bújó DJ-vel.

A nagyszínpados Armin Van Buuren fellépése után az új helyszínen aRave Culturemutatkozik be, mely brand azzal a céllal született, hogy új szintre emeljék az elektornikus ütemű bulik élményét. Itt lép fel aW&W, akik a trance vonalán indulva a big room house és az EDM egyéb műfajai felé vezényelnek. De ide várjuk majd a szintén a világ élvonalában számon tartottWill Sparksot is.

Ugyanez a helyszín fogadja be a nagy népszerűségnek örvendő hollandQ-Dancecsapatát, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re összpontosítanak, olyan nevekkel most, mint aSub Zero Project, RAN-D, SefavagySound Rush– hogy csak néhányat említsünk.

A tört ritmusok éjszakáját hozza majd el aNext Levela Soundra, mások mellett olyan fellépőkkel, mitTchamivagy a sokak által vártMatroda.

Photo: László Mudra http://www.mudralaszlo.hu – Rockstar Photographers

„A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ MAG Top 100 listájáról közel 20 világsztár mondott igent a felkérésünkre”– zárta a bejelentést Filutás Anna.

És akkor a most bejelentett nevek teljes listája:

A nagyszínpadosok névsorban:Armin Van Buuren, Blasterjaxx, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Goodboys, Hardwell, Justus, KSHMR, Kungs, Ofenbach, Regard, Tiësto, Vini Vici, Yves V.

A nagyszínpad afterpartysai:Alle Farben, Joel Corry, Riton.

A BmyLake helyszínek underground szupersztárjai:Adam Beyer, Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Carl Cox, Charlie Sparks b2b Parfait, Charlotte de Witte, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Enrico Sangiuliano, Fred Lenix, Gioli & AssiaLive, Indira Paganotto, Joris Voorn, Joseph Capriati, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini, SatoriLive, Sebastian Leger, TinlickerLive.

Jön aMasquerade, azaz Claptone, Ferreck Dawn valamint meglepetés vendégeik. Bemutatkozik aRave Culture: Axmo, Dubvision, Olly James, W&W, Will Sparks. Itt lesz aQ-Dancecsapata: RAN-D, Rebellion, Sefa, Sound Rush, Sub Zero Project, TNT, Villain. És a Soundra érkezik majd aNext Level: Dimension Dj set, Matroda, Sullivan King és Tchami.

Balaton Sound Facebook