A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Pearl Jam a szomszédban

-PP-
2017. december 1., 22:02

Ma jelentették be, hogy a Pearl Jam jövőre 14 dátumos európai turnéra indul. Sajnos Budapest ezúttal sem szerepel az útitervben, de Rómába is 21 év után térnek vissza, ahol akkor léptek fel utoljára, amikor nálunk is, 1996-ban, így van még remény, hogy egyszer mi is sorra kerülünk.

fotó: Karen Loria

A 2018-as Pearl Jam turné Amszterdamban kezdődik március 12-én, természetesen érinti Londont, Milánót és Berlint, és fellépnek nagyobb fesztiválokon is, úgy mint a Rock Werther (a belgiumi Wertherben), a legendás Pinkpop fesztivál (Hollandiában), a Mad Cool fesztivál (Madriban, mely fesztivál programja tényleg mad cool: Queens of the Stone Age, Nine Inch Nails, Depeche Mode, Massive Attack, Kasabian, MGMT, At the Drive In, Rag ’N’ Bone Man, Jack Johnson és a többi), és a NOS Alive fesztiválon Lisszabonban.

A magyar Pearl Jam rajongók azzal vigasztalódhatnak, hogy a zenekar fellép a környékünkön is: például Padovában (június 24-én) és Krakkóban (július 3-án). Mindkét városban először játszanak a megalakulásuk óta, úgyhogy ezek a koncertek vélhetőleg a szokásosnál is túlfűtöttebbek lesznek érzelmileg. És július 1-én fellépnek Prágában is, ami azért jó, mert éppen akkor ér véget a VOLT Fesztivál, és Sopronból van a lehető legközelebb Prága.

A Pearl Jam Ten Club tagoknak a jegyeket ma kezdték árusítani, a sima rajongók pedig december 8-tól állhatnak sorba a virtuális pénztárak előtt.
Időközben pedig megjelent DVD-n és Blu-rayen az a Lets’ Play Two című koncertfilm, amelyet a Grungery.hu jóvoltából Budapesten is bemutattak, így a Pearl Jam fanok hozzátartozóinak túl sokat nem kell gondolkodni karácsony előtt. A Let’s Play Two filmvetítésén készül mini dokumentumfilmről itt adtunk hírt.
Aki az 1996-os, első és utolsó budapesti Pearl Jam fellépés óta esetleg elfelejtette volna, hogy milyen is Pearl Jam koncerten lenni, és még nem látta a filmet, az itt megnézheti, hogy ilyen:

A teljes turnéprogram.

Szerző: -PP-