A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Queen egész karrierjét bemutató klippel érkezik a The Miracle újrakiadása

2022. november 23., 8:41

A The Miracle című, 1989-es album munkálatai zenetörténeti jelentőségűek: maratoni stúdió session során a Queen nagyjából 30 új dalon dolgozott. Ezek között több olyan is volt, amely nem került fel az albumra, és később sem látott napvilágot – egészen addig, amíg a zenekar jelenlegi, produkciós és archívumokkal foglalkozó csapata fel nem fedezte őket, amikor a The Miracle újrakiadásán kezdtek dolgozni. Az erről elsőként, még októberben megjelent Face It Alone nyolc év után az első új dal, amelyben Freddie Mercury hangját hallhatjuk.

„Gyönyörű és megható dal; egy igazi gyöngyszem Freddie-től, amiről csaknem teljesen elfeledkeztünk. Borzasztóan örülök, hogy a csapatunk rátalált ezekre a felvételekre. Nagyon jó érzés volt ennyi év után együtt hallani mind a négyünket…igen, Deacy (John Deacon) is ott volt… Akkor sajnos nem sikerült teljesen végleges formát adnunk ennek a csodás dalnak, de most végre igen!” – mondta Brian May.

Az albummegjelenéssel egy időben került fel a YouTube-ra egy vadonatúj klip is, amely a Was It All Worth It című dalhoz készült. A hatperces szám a Queen karrierjének egyik legmonumentálisabb alkotása: „Amikor felvettük az jutott eszünkbe: húha, most aztán tényleg odatettük magunkat! A szövegben van egy kis önirónia is: reflektálunk azokra a dolgokra, amiket eddig elértünk” – mondta Brian May a Sounds magazinnak 1989-ben.

„Úgy tudom, a zenekar tagjai mind nagyon élvezték ennek a dalnak a formálását – mi pedig, 30 évvel később, ugyanennyire élveztük a hozzá tartozó klip elkészítését. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a nézők minden utalást kiszúrnak-e majd, amit elrejtettünk a videóban” – mondja a rendező, Simon Lupton.

A Was It All Worth It klipje ugyanis megpróbálja a lehetetlent: a Queen fantasztikus karrierjének minden mérföldkövét egyetlen kisfilmbe sűríteni, a kezdetektől egészen 1989-ig, a The Miracle megjelenéséig. Van benne részlet az 1974-es Live At The Rainbow-fellépésről, amely az igazi áttörést hozta meg a zenekar számára; benne vannak a Bycicle Race ikonikus nudista biciklistái; Frank, a robotóriás a News Of The World borítójáról; a háziasszonyként porszívózó Freddie Mercury; sőt, a szemfülesek még azt a hirdetést is kiszúrhatják, amelynek eredményeképp annak idején Roger Taylor is csatlakozott az együtteshez.

A The Miracle a Queen eredeti felállásának utolsó előtti albuma volt, rajta olyan slágerekkel, mint az I Want It All, a The Invisible Man, vagy maga a címadó dal. A lemez legfrissebb változata kétféle formátumban elérhető: az egyik egy 2 CD-s deluxe változat, amelyben az egyik korongra a The Miracle 2011-es, újrakevert változata került fel, a másikra pedig eddig ki nem adott felvételek, köztük hat, még sosem hallott dallal és beszélgetés-részletekkel, amelyeket szintén az albumfelvétel során rögzítettek. A közös munkán, a belsős poénokon és a belőlük áradó jókedven keresztül pedig még személyesebb, még több réteget mutató kép tárul elénk a Queen egykori és jelenlegi tagjairól.

A gyűjtők számára készült egy még különlegesebb kiadás is, a nyolclemezes The Miracle Collector’s Edition. A boxban a két fent említett cédén kívül található még 5 lemez: szerepelnek rajtuk b-oldalak, élő felvételek, 12” és instrumentális verziók, promo videók és interjút (DVD / Blu ray-en). Sőt, egy LP is bekerült a dobozba, amelyen a 2011-ben újrakevert trackek mellett a Too Much Love Will Kill You egy eddig ki nem adott változata is szerepel. A korongokon kívül a Collector’s Edition részei egy 72-oldalas keménykötésű könyv, zenekari fotók, poszterek és képeslapok is. A The Miracle új változata elérhető fizikai formátumban a boltokban, valamint digitális formátumban a streaming platformokon.