A rajongás titokzatos tárgya: megjelent A Faith No More képes testamentuma

Alig néhány hónapja hallottam róla először, hogy készül egy ilyen könyv, és azonnal komplett izgalomba jöttem tőle. A Faith No More, annak dacára, hogy alig voltam hét éves, amikor a legendás zenekar feloszlott, mint minden valamire való zenefüggőnek, úgy nekem is nagyon előkelő, bár nem annyira nyilvánvaló helyet foglalt el valamelyik pitvarom egyik eldugott sarkában, hiszen az én generációm már nem élhette át „élesben” az FNM-t, csak a szomszéd srác ezerszer átmásolt kazettáin hallhattuk az Epicet, vagy az Easy feldolgozását a sulidiszkóban. Lámpaoltás után, pókhálós falú gyerekszobánk mélyén, a Midlife Crisis refrénjét némán kiabálva ütöttük el a sarkon ácsorgó rendőrt a GTA: San Andreas-ban.
A két elkövető pedig Dudich Ákos, aki a Konkrét Könyvek fejeként már nem egy rockzenei biográfiával szerepelt a könyvrovatban, illetve Oravecz Gergely, akinek munkássága koncertplakátokon, lemezborítókon köszön vissza, de ismerhetitek a Blossza című webcomic megalkotójaként is.
Dudich Ákos és Oravecz Gergely nem kevesebbet vállalt, mint hogy egyik kedvenc bandánk történetét sallangok, vargabetűk és téveszmék nélkül veti papírra, úgy mesélve el a sztorit, ahogy valójában történt. Az urbánus legendák kigyomlálásában, azok helyének valós eseményekkel való megtöltésében pedig nem más segédkezett nekik saját idejét nem kímélve, mint Billy Gould, az FNM basszusgitárosa.

Azt szokták mondani, hogy ha választhatunk a legenda és a valóság közt, írjuk meg a legendát. Ez a különleges kiadvány, akárcsak a FNM egész pályafutásuk alatt, szembemegy ezzel a koncepcióval, és mégis sokkal szórakoztatóbb és a soványkának tűnő nyolcvan-egynéhány oldal ellenére infódúsabb, mint a többi ilyen-olyan zenészkönyv, ami simán csak felmondja a leckét. És nem pusztán egy hihetetlenül jelentős zenekar kendőzetlenül elénk tárt története, hanem egyben egy marék csodabogár saját megvilágosodásának és egymásra találásának könnyed és olvasmányos módon elénk tárt sztorija is, a gyerekszobáik falán rongyosodó Creedence- és Black Sabbath-poszterektől, az első, lepukkant próbatermeken és használt alsógatyáktól szagló turnébuszok mélyén át egészen a világot jelentő deszkákig. A képregény rajzolása nem formabontó, viszont nagyon szerethető, és a lehetőségekhez mérten részletgazdag, a panelek elrendezése, és a beléjük szorított apró gegek is tehetnek arról, hogy ez a kevésnek tűnő oldal semmiféle hiányérzetet nem hagy bennünk. Nem marad ki semmi és senki, benne van minden, hogy hogyan lett a Sharp Young Men-ből Faith No Man, majd Faith No More, benne van a Chuck Mosley-éra, és az ő utóélete, gyönyörű búcsúztatása, benne van Mike Patton minden elvetemült zenei kísérletei a Lovage-tól és a Mr. Bungle-től kezdve a Tomahawkon és a Dead Crosson át egészen a Fantômasig minden.

Nem véletlen kezdtem a cikket a koronavírussal sem, hiszen a kiadvány annyira friss és up-to-date, hogy az utolsó oldalakon még a FNM 2020-as, esetleg meghiúsuló, kérdőjeles, elnapolásra kényszerített tervei is megjelennek
Ami külön széppé teszi ezt a megjelenést, az az, hogy nincs valódi apropója. Ákost ugyan a zseniális, 2015-ös visszatérő album, a Sol Invictus megjelenése ösztönözte arra, hogy ilyen rendhagyó formába öntse egyik kedvenc bandája történetét, de az indíttatás maga ugyanaz, amiért megveszed a koncerteken a pólót meg a lemezeket. Hogy támogasd azokat, akik hosszú éveken át formálták az életed, és hogy valamilyen formában visszaadj nekik valamit abból a sok csodából, amit te kaptál tőlük. Úgyhogy, ha az idén csak egy rockzenei könyvet olvasol el, akkor legyen már egyből képregény, és ez legyen az. De azért olvass többet is. We care a lot.

A Faith No More képes testamentuma itt megrendelhető