A Ride-főnök Andy Bell új GLOK-dalában Sinead O’Brien és a Primal Scream-basszistalány Simone Butler
A 2000-es években az Oasisben (majd annak csonka Beady Eyeverziójában) basszusgitározóAndy Bell 2014-től alakította újjá dalszerző-gitáros-énekesként vezetett anyazenekarát, a neo-pszichedelikus Ride kvartettet, melynek kilencvenes évekbeli diszkográfiáját a 2017-es Weather Diaries című visszatérő nagylemezzel, a 2018-as Tomorrow’s ShoreEP-vel és a 2019-esThis Is Not A Safe Placealbummal bővítette, de közben GLOK projektnév alatt instrumentális elektronikus kompozícióból is összeállított egy lemezt (Dissident), sőt 2020-ra elkészült első Andy Bell-szólóalbum is (The View From Halfway Down). A 2021-es második GLOK-nagylemezéhez már női vendégeket is hívott.

Az 50 éves zenész idén már közreműködött az angol képzőművész/gitáros-énekesnő Du Blonde (Beth Jeans Houghton) áprilisi Homecoming albumán, de ő nem szerepel az október 1-jére bejelentett Pattern Recognition című új GLOK-lemez női vendégei közt. Az eredetileg detroiti techno, krautrock és John Carpenter-filmzenék ihlette – majd idővel acid, chillout és ambient elemekkel is bővülő – instrumentális projekt első vokális száma 2020 tavaszán a távmunkás karanténkollaborációkra épülő Ransom Note presents Pen Pals gyűjteményhez készült a Londonban élő francia-kanadai szintis-DJ-énekesnő Chloé Raunet, azaz C.A.R. társaságában (a Shade In Me után egy Entanglement című másik dalt is felvettek az új GLOK-albumhoz), majd az idén márciusi That Time of Night kislemezen már Andy ír felesége, Shiarra Bell volt a spoken word vendéghang, a tegnapi albumbejelentéshez közzétett Maintaining The Machine-ben pedig a fenti képen látható hölgyek, a szintén Londonban élő ír posztpunk költő-énekesnő Sinead O’Brien és a Primal Scream-basszistalány Simone Marie Butler a közreműködők.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
.
Andy Bell a járványidőszakban született GLOK-albumról mesél egy tavaly őszi interjúban Simone Marie Butlerrel:
.
a C.A.R. (azaz Chloé Raunet) társaságában felvett 2020-as Shade In Me című dal, mely nem kerül át az albumra:
a nagylemezre felkerülő That Time of Night maxija Shiarra Bell hangjával és az Underworld-extag Darren Emerson remixével:
.
a Pattern Recognition album számlistája, ahol a nők mellett az amerikai rapper Shamon Cassette (Dennis Alfred Berry) a férfi vendég:
.
a 2019-es Dissident lemez számainak remixei a Dissident Remixed gyűjteményen és a szintén 2020-as The Citadel EP-n:
.
ráadásként itt a felvételeit Dan Carey producerrel készítő Sinead O’Brien legutóbbiKid Stuff kislemez- és klipdala áprilisból. . .
. . .az Interpol-frontember Paul Banks júniusban közzétett remixével . . .
. . . a 2020-as Drowning In Blessings EP négy száma. . .
. . . a 2019-es A Thing You Call Joy kislemez a Limbo című B-oldalas számmal. . .
. . . a szintén 2019-es Taking On Time kislemezdal. . .
. . . és a 2018-as A List Of Normal Sins EP három dala:
A List Of Normal Sins
Living With A Fugitive
The Disaster Chorus