A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

„A rock ‘n’ roll egy hazugság” – Frenk lemezbemutató az Akváriumban

- PP -
2017. december 29., 16:13

Ma este mutatja be legújabb, Magyar Pszicho című nagylemezét, Frenk, a dunaújvárosi srác, úgyis mint az ország egyik legtehetségesebb zenésze, és legegyénibb hangja. Butaság lenne úgy meghalni, hogy egyszer sem voltunk Frenk koncerten, úgyhogy legyünk inkább okosak.

Frenk a címben szereplő hangzatos mondatot a Magyar Psziho készítéséről forgatott werkfilmben fogalmazza meg, aminek értelmezéséhez természetesen kell a szövegkörnyezet, amit a lenti video meg is ad persze. Mint a kisfilmből kiderül Frenk – csak úgy mint annak idején egyik idolja, Prince – az egész lemezt egymaga vette fel, pontosabban minden hangszeren ő játszik (a fúvósokat leszámítva). A remek szövegekkel teli, pont a téli tavaszhoz illő, a 70-es évek funk világát idéző, egyedi hangulatú album a múlt héten jelent meg, és minden ismert felületen elérhető. Frenket személyesen pedig az Akváriumban lehet elérni, ma este a lemezbemutató koncertjén – azaz ma kezdődik a szilveszter.

Szerző: - PP -