A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Sleater-Kinney teljes washingtoni koncertje a visszatérő albummal

2015. február 25., 9:33

A 2015-ös év eddigi legjobb rocklemezét az egy évtized kihagyás után visszatérő Sleater-Kinney csajtrió készítette. Az elmúlt pár évben a Portlandia sorozat komikájaként mainsteam sztárrá váló Carrie Brownstein februárban újra turnézni is kezdett újjáalakult együttesével, melynek múlt éjszaka (magyar idő szerint ma hajnalban) adott washingtoni koncert itt már meg is nézhető – és persze a No City To Love album is meghallgatható.

A feminista riot grrrl színtér kései hajtásaként 1994-ben, két biszexuális gitáros-énekesnővel, Carrie Brownsteinnel és Corin Tuckerrel az élen alakult Sleater-Kinney 1995 és 2005 között nem kevesebb, mint hét stúdióalbumot adott ki, majd 2006-ben feloszlott. Carrie a trió tagságából a dobos Janet Weiss-szel már 2010-2011 táján újra együtt játszott az egyetlen nagylemezt készítő Wild Flag nevű rövid életű csajzenekarban, de az azt követő években a zenélés helyett Fred Armisennel közösen kitalált tévésorozatára, a Portlandiára koncentrált.

carriebrownstein-guitars

A Sleater-Kinney újjáalakulásának első előjele az volt, mikor 2013 novemberében egy portlandi Pearl Jam-koncert ráadásának meglepetésvendégeként mindhárom tag feltűnt Eddie Vedderék mellett, de utána még egy teljes évig sikerült titokban tartani, hogy a trió igazi visszatérésre készül. A Bury Our Friends kislemezzel beharangozott briliáns visszatérő stúdióalbum, a briliáns No Cities To Love 2015 januárjában jelent meg, és minden korábbinál nagyobb sikert hozott, és ezt csak fokozták a megjelenést követő fergeteges élő fellépések – melyek közül a washingtoni 9:30 klubban adott múlt éjszakai koncert itt látható teljes hosszában:

Price Tag
Start Together
Fangless
Oh!
Surface Envy
Get Up
Ironclad
No Anthems
Youth Decay
What’s Mine Is Yours
A New Wave
No Cities to Love
One Beat
Words and Guitar
Bury Our Friends
Sympathy
Entertain
Jumpers

Gimme Love
Little Babies
Turn It On
Modern Girl
Dig Me Out

.
a Sleater-Kinney visszatérő albuma, a No Cities To Love itt hallható teljes hosszában:

1. „Price Tag”
2. „Fangless”
3. „Surface Envy”
4. „No Cities To Love”
5. „A New Wave”
6. „No Anthems”
7. „Gimme Love”
8. „Bury Our Friends”
9. „Hey Darling”
10. „Fade”

.
az A New Wave című dal animációs klipje, melyben a Sleater-Kinney a Bob Burger Falodája rajzfilmsorozat figurái közé került:

az album címadó számának, a No Cities To Love-nak a sztárparádés videója, melyben a Sleater-Kinney tagjai és a rendezőnő Miranda July mellett olyan híres haverok énekelnek, mint Fred Armisen, az egykori My Chemical Romance-frontember Gerard Way, Ellen Page, Natasha Lyonne, a Lonely Island-tag Andy Samberg, Connie Britton, Norman Reedus, Sarah Silverman, Evan Rachel Wood és a Dinosaur Jr.-vezér J Mascis:

.
mutatóba itt egy régi Sleater-Kinney-fellépés is, a feloszlás évéből, 2006-ből, mikor Henry Rollins tévéshow-jának vendégeként a trió az Entertain című dalt adta elő:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39